Így nyitott meg az ózdi McDonald's

Janiczak Dávid, Ózd polgármestere Facebook-oldalán osztotta meg a beszámolót az első ózdi meki nyitásáról. Mint írja, az éttermet Égi Zsolt ügyvezető igazgatóval és Makra Sándor felügyelő bizottsági elnökkel együtt adták át. A műsorvezető Bombera Krisztina volt, és az ÓMI Zenésszínház műsora gazdagította fellépésével az eseményt. Az ózdi dolgozók felkészülten várták a vendégeket, akik szép számban érkeztek már az átadásra is, és a forgalom azóta is folyamatos.

Mint hozzátette, az étterem az országban elsők közt rendelkezik új arculattal, és a Drive-ban egyszerre két sávon is lehet rendelni a gyorsabb kiszolgálás érdekében. "Egy új, modern Meki-élmény részesei lehetünk most már Ózdon is" - írja a polgármester.

A posztból az is kiderül, hogy a cég 70 főnek biztosít munkát, és civil szervezeteknek kiírt pályázattal segíti elő a fiatalok munkaerőpiaci elhelyezkedését. Az épülettel a városközpont egy "csúnya sebhelye" gyógyult be, emellett a McDonald's a város kutyafuttatóit is felfejlesztette. A jövőben ugyanakkor tovább fog fejlődni a környezet.

A polgármester úgy véli, a McDonald's a térségben újabb vonzerőt jelent, mely Ózdra csábítja a vendégeket, lehetőséget adva a város jobb megismerésére, és a további szolgáltatások igénybevételére is. A jelenlévők beszámolói szerint nagy volt az érdeklődés és késő estig állt a sor az étteremnél.

 

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek