6 dolog, amit a limonádéról jó tudni, ha már egyszer világnapja van

A mondás szerint, ha az élet citrommal kínál, csinálj belőle limonádét! Ezek alapján tavaly óta még fürödnünk is limonádéban kellene. Ígérjük, az alábbiakban egyetlen szót sem lehet majd olvasni az elmúlt évről, dietetikus kolléganőnk ugyanis ezúttal a limonádét megünneplő világnap eredetének és a klasszikus, de bűntudattól mentes limonádé titkainak járt utána.

1. Honnan ered a limonádé napja?

Az amerikai kultúrkörben a limonádénak kettős értelme van. Egyszerre jelenti a kicsik-nagyok kedvelt, hűsítő italát, valamint a gyerekek számára egy zsebpénzkiegészítési lehetőséget is. Egy kis pult mögött állva a gyerekek ugyanis némi aprópénzért árulják a házi készítésű limonádét, és ezzel nemcsak némi önálló keresetre tesznek szert, de az alapjaitól kezdik el megtanulni a kereskedelem alapelveit. A limonádé-nap során a gyerekek értékes dolgokat tanulhatnak a felelősségről, a pénzügyekről, a célok kitűzéséről és a csapatmunka fontosságáról.

Forrás: Pixel-Shot / Shutterstock

A helyi közösségükben élő emberek egy finom ital megvásárlásával támogatják ezeket a gyerekeket. Maga a limonádé nap Lisa és Michael Holthouse-tól származik, ők hozták létre 2007-ben, hogy a limonádé-pultnak állítsanak emléket, ami segíti a gyerekeket abban, hogy elsajátítsák a vállalkozás-vezetés lépéseit. Lisa Holthouse-t egy gyerekkori élménye inspirálta ennek az ünnepnek a megalkotására, amikor is egy saját házi teknősre vágyott. Ezért édesapja ahelyett, hogy pénzt adott volna rá, inkább segített egy limonádé-pult felállításában, hogy Lisa pénzt gyűjthessen az állat megvásárlásához.

2. Mióta ismerjük a citromot?

A citromot eredetileg Kr.u. az 1. század környékén fedezték fel, amikor a rómaiak és görögök útvonalakat indítottak Indiába, ahonnan vélhetően a sárga, savanykás citrusfélék eredetileg származnak. Örök hálánk érte. A citrom felfedezése után a citromtermesztés kezdett elterjedni a Közel-Keleten és egész Dél-Európában, ahol az éghajlat még mindig megfelelő volt a citromfák termesztéséhez. Ekkor még a citrom a főzésben és a konyhai díszítésben is inkább luxuscikknek számított.

Forrás: LAWJR / Pixabay

3. Mikortól iszunk limonádét?

A francia limon, illetve olasz limone (citrom) szóból származnak a francia limonade és az olasz limonata szavak. A limonádé hazai megfelelője a német limonade átvétele, a szóvég a csokoládé, parádé szavakéhoz hasonlóan jött létre. A citromból kifacsart üdítőital, maga a „limonádé" készítése vélhetően a Földközi-tenger térségében történt a XIII. század folyamán, és akkoriban szinte gyógyszernek számított a jelentős C-vitamin-tartalma miatt. Valószínűleg nem is volt olyan édes íze, mint ahogy ma ismerjük.

A limonádét, vagyis a cukrozott, citromos vizet nagy mennyiségben kairói kereskedők kezdték el palackozni és árusítani a XIII. században. Innen került át lassan Európába. A XVII. században Párizsban jött divatba, akkor már mézzel édesítették, és létrejött az első üdítőárus szakszervezet is. A XVIII. században már Londonban is menő lett a szénsavas limonádé, amelyet egy erre a célra kialakított pumpálós csappal adagoltak a poharakba. Úgy tartják, hogy a limonádét az európai telepesek csak a XVII. században vitték el Amerikába. A már említett limonádé-pultok csak az ipari forradalom kezdetén váltak népszerűvé a gyerekek vállalkozásra és pénzre tanításában.

4. Mennyi cukor van benne?

A klasszikus limonádérecept szerint ezt az italt cukorsziruppal édesítjük. A cukorsziruphoz súlyban egyenlő arányban használunk vizet és kristálycukrot: 1 literhez 100 grammot, vagyis 3 dl limonádéra kb. 30 grammot, ami kb. 3 evőkanál cukrot jelent. Ha itt még nem akadt ki a vércukorszintmérőnk, akkor folytassuk a szirup készítését! Egy edénybe öntsük bele a cukrot, majd a vizet. Kevergessük néhány percig, amíg a cukor teljesen fel nem olvad, és átlátszó szirupszerűvé nem válik. Melegíteni nem szükséges, ha mégis így járunk el, figyeljünk, hogy ne karamellt készítsünk végül! A kész cukorszirupot felhasználhatjuk azonnal, vagy tárolhatjuk a hűtőben is a felhasználásig. 

Forrás: fotohunter / Shutterstock

5. Hogyan helyettesíthető a cukorszirup?

A limonádé ideális ital baráti, családi összejövetelek, zenés-táncos események alkalmával, különösen, ha valaki vezet és emiatt (vagy amúgy sem) iszik alkoholt. A fenti cukormennyiség azonban már önmagában is tetemes, hát még, ha naponta akár több pohárnyi csúszik le belőle a melegben. Ezért ha nem szeretnénk nyár végére kicsit kikerekedni, két dolgot tehetünk: nem iszunk limonádét, vagy a cukrot megpróbáljuk kihagyni a történetből.

A vendéglátóhelyeken már nem néznek ránk furcsa tekintettel, ha cukormentes limonádét kérünk, mivel többnyire már felkészültek erre cukormentes, édesítőszerrel készített változatokkal. Ezek zömmel mesterséges édesítőszerek, mivel a természetes eredetűek (például a sztívia) ára már jelentősebb, így még jobban drágítaná az amúgy sem olcsó italunkat. Ha otthon készítjük a light limonádét, akkor édesíthetjük kedvünk szerinti édesítőszerrel, vagy akár otthon termesztett sztívialevéllel, frissen készített gyümölcspürével, fagyasztott vagy friss gyümölcsökkel, esetleg gyümölcslével. A különféle zöldfűszerek, mint a menta, citromfű, bazsalikom további különleges ízt és élményt adnak, hát még a fahéj, a szegfűszeg, a vanília használata.

6. Meg kell mosni a citromot?

Az sem mindegy persze, hogy milyen citromot választunk, elvégre a héját csak a legritkább esetben hámozzuk le, hiszen nemcsak ízesítésre, díszítésre is használjuk. A citromok többségét növényvédőszerekkel kezelik, ezért is olvashatjuk számos esetben a bolti feliratot, miszerint „A citrusok héja emberi fogyasztásra nem alkalmas." A Nemzeti Élemiszerbiztonsági Hivatal szakemberei véletlenszerűen kiválasztott citromokon végeztek szermaradvány-méréseket, mosási kísérleteket és kioldódási vizsgálatot. Megállapították, hogy a sima vizes lemosás, a mosogatószeres dörzsölés és az almaecetes áztatás hatékonysága között nincs jelentős különbség.

Forrás: Shutterstock

Amúgy is fontos a megvásárolt gyümölcs, zöldség alapos megmosása a fogyasztás előtt, a citromokkal is így járjunk el, különösen limonádé esetén. Ha tehetjük, e célra vásárolhatunk bio citromot, bár a megmosást ekkor se feledjük! A növényvédő szerek maradványai kapcsán elmondható, hogy ugyanezen vizsgálatkor a sima és szénsavas vízben, kólában, valamint alkoholos italban történő 20 perces, 1 órás és 24 órás áztatás eredményei szerint a szermaradványok kioldódása olyan csekély, hogy a jelentős kockázat eléréséhez legalább 75 liter limonádét kellene elfogyasztanunk egyetlen nap alatt. Ennyit természetesen nem tudunk meginni, de azért fő a mértékletes fogyasztás.

Akár kézzel facsarjuk ki a citromot, és saját magunk készítjük a limonádét, akár egy étterem teraszán szürcsöljük, ezzel az élvezetes itallal méltán megünnepelhetjük ezt a napot. Különösen, mivel ma az édesanyákat is köszöntjük. Nézzünk meg közösen valamilyen limonádé filmet is pihenésképpen!

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek