Idén nem lesz hajnali borozás a Szent György-hegyen

Bár sok helyen még mindig olvasható, hogy 2020-ban is megtartják a Szent György-hegy hajnalig boros rendezvényt, a szervezők friss közleményéből azonban az derült ki, hogy csak 2021-ben borozhatunk újra együtt a felkelő és lemenő nappal a Szent György-hegyen. Ez az év a kisebb megmozdulásoké, a családias rendezvényeké lesz – írták a közleményben és az esemény Facebook oldalán.

Szent György-hegy hajnalig 2021Forrás: Chripko Lili

A szervezőknek azonban jó híre is van a Szent György-hegy hajnalig törzslátogatói számára. A rendezvényt ugyanis 2021-re három naposra bővítik, és már az új időpontot is kitűzték. A szakmaibb, borokra fókuszáló 0. nappal és egy levezető vasárnappal is jelentkező minifesztivált 2021. június 5-én tartják majd.

Addig azonban készülnek kisebb megmozdulásokkal, egyszerre három szombati programmal is. Nyílik majd egy Borbolt a hegyen, ahol a Szent György-hegy hajnalig összes résztvevő pincéjének bora kapható és kóstolható lesz. De a vidék vega étterme, borbárjai is nyitva lesznek, illetve a pincék rendeznek majd kisebb eseményeket a nyár folyamán. A pontos időpontokat és programokat a Facebook-on teszik majd közzé.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek