Idén már nem tartják meg a budapesti Gourmet Fesztivált

Február elején még azért nem harangoztuk be a következő Electrolux Gourmet Fesztivált, mert szerettük volna megvárni, míg a résztvevő éttermek, bárok és színpadi vendégek sora teljes lesz. Március elején még reménykedtünk, hogy a májusi fesztivált nem érinti majd a koronavírus járvány, így nem akartunk találgatásokba bocsájtkozni, mikor megjelent a hír, hogy elmaradhat a fesztivál.

2019-es hangulatkép, amikor a koreai, az albán és az orosz konyha remekei voltak a középpontbanForrás: PIXELTASTER / Gourmet Fesztivál / Facebook.com

Ma reggel, április 24-én azonban megérkezett a hivatalos közlemény, ami szerint a hazai gasztronómia legnagyobb seregszemléjét idén már biztos, hogy nem rendezik meg.

"Figyelembe véve a kormány intézkedéseit, valamint a hatóságokkal és a partnereinkkel folytatott egyeztetések eredményeit, arra jutottunk, hogy idén sajnos egy későbbi időpontban sem tudjuk megrendezni az Electrolux Gourmet Fesztivált" – mondta Nemes Richárd, a fesztivál főszervezője. 

A döntés meghozásakor a biztonságot, a hazai és nemzetközi fejleményeket tartották szem előtt a szervezők. De azt is jelezték, hogy szomorúak, amiért idén nem valósulhat meg az, amit elterveztek. Így viszont mindennél jobban várják, hogy jövő májusban mindenki újra együtt ünnepelhesse a hazai gasztronómiát a Millenáris Parkban. 

Az előre megvásárolt belépőjegyekkel kapcsolatban pedig azt nyilatkozták, hogy a jegyek árát a banki átutalások függvényében 30 napon belül visszautalják a vásárláshoz használt bankkártyához ill. SZÉP-kártyához tartozó számlaszámra. A korábbi Gourmet Fesztiválok hangulatáról alább olvashatják cikkeinket:

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek