Eldőlt, lesz-e idén Oktoberfest

Korábban már beszámoltunk róla, hogy nehéz döntés elött áll az Oktoberfest szervezőgárdája és Bajorország vezetősége is, hiszen az elkövetkező hónapokban el kell dönteniük, hogy megrendezik-e idén a világ egyik legnevezetesebb sörfesztiválját, avagy sem. De arra senki nem számított, hogy június helyett már április 21-én eldől a fesztivál sorsa. 

Nehéz szívvel, de lemondták a fesztiváltForrás: Oktoberfest München / Facebok.com

„Nagyon fájdalmas döntést kellett meghoznunk" – mondta ma délelőtti nyilatkozatakor a bajor miniszterelnök. A fesztivál lefújása mindenkinek nehezére esett, de elmondása szerint egyszerűen túl nagy most a rizikó ahhoz, hogy a szeptember 19-től október 4-ig tervezett fesztiválidőszak alatt összeengedjenek majdnem hat millió látogatót a világ minden tájáról (ennyi ugyanis az éves látogatószáma a fesztiválnak) – olvasható az Oktoberfest.de oldalán.

A főpolgármestert is érzékenyen érintette a döntés, és sajnálatát fejezte ki azoknak, akik még reménykedtek, de most csalódniuk kellett.

IllusztrációForrás: Shutterstock.com

Viszont ő is jelezte, hogy a Theresienwiese-n hagyományosan tartják a fesztet és egy népünnepély alakulna ki szeptember közepén, ahol szorosan egymás mellett ülnének és vigadnának az emberek. Ennek tudatában pedig a vendégek egészségének megőrzése fontosabb, mint az Oktoberfest megtartása.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek