Ennek a légitársaságnak annyira finom a kajája, hogy éttermet is nyitott hozzá

Internetes listák és vélemények százai bizonyítják, hogy a repülőn felszolgált ételek a legtöbb esetben nem valami bizalomgerjesztőek. Persze kivételek léteznek, mi is találkoztunk már pár kifejezetten finom és gusztusos repülős kajával, de olyannal még nem, ami annyira jó, hogy még éttermet is nyitnának neki valamelyik fővárosban.

Nasi lemak minden földi jóval - illusztrációForrás: shutterstock.com

Az AirAsia légitársaság 2015-ben bemutatott Santan és T&CO repülős menü márkája azonban úgy tűnik tud valamit, amit a többiek nem. A dobozos ételek hamar a kedvencei lettek az utasoknak, a statisztikák szerint az elmúlt évben 24 millió adag Santan ételt szolgáltak fel a társaság útjain. Mára odáig jutott a márka, hogy megnyitotta első gyorséttermét Kuala LumpurMid Valley Megamall nevű bevásárlókomplexumában – olvasható a Lonely Planet oldalán.

Az étterem érdekessége, hogy tényleg ugyanazokat az ételeket kérhetjük ki, mint fent a levegőben. Köztük van például a legkedveltebb fogás, ami a flotta séfjének, Pak Nassernek a nasi lemak kreációja: ez kókusztejjel főzött rizst, apró sült halacskákat, friss uborkát, egy rántott csirkeszárnyat, vagy combot, fél főtt tojást, ropogós földimogyorót és egy kanál sambal fűszerpástétomot, vagy fermentált káposztát, kimchit tartalmaz. De rendelhetünk pirított rizst csirkével, kambodzsai ananászos, halas tésztát, fülöp-szigeteki fokhagymás rizst és vietnami pho levest is. Valamint helyi tea és desszert különlegességeket. A komplexum első emeletén található étterem 10 órától este 22-ig várja a vendégeket.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek