Clapp kedveltje, Conferance, Hardy vajkörte - önnek melyik a kedvence?

A legfrissebb adatok szerint 2019-ben a megszokottnál kevesebb, körülbelül 25 ezer tonnányi lesz a hazai körtetermés, de a minőségük megfelelőnek látszik – olvasható a storeinsider.hu gazdasági oldalán.

A kép csak illusztrációForrás: Pixabay.com

A körtefajtákat, amiket most találunk a piacon nyári körtéknek nevezzük és július-augusztusban érnek. Hosszú tárolásra nem alkalmasak, viszont frissen fogyasztva a legkeresettebbeknek számítanak. Ilyen fajták a Clapp kedveltje körte, aminek nagy, fehér és olvadó húsú gyümölcsei vannak, illetve a Dr. Guyot Gyula körte, ami nagy méretű, megnyúlt és széles, 200-270 g-os körtegyümölcseiről ismerhető fel. Viszont amit itthon a legtöbben vásárolnak, az az angol származású Vilmos körte, ami augusztus végén, szeptember elején érik, középnagy és szabályos körte alakú.

A hazai körteültetvények nagy részén tehát nem ezeket, hanem elsősorban az őszi fajtákat találjuk meg. Például a Bosc kobakot – amit Magyarországon a körték közül a legnagyobb területen termesztenek –, valamint a Conferance-t és a Hardy vajkörtéket, amik szintén kedveltek a piacon. Gyümölcsük szeptember közepétől októberig érik, és 2-2,5 hónapos tárolásra alkalmasak. Ezek adják a gazdaságilag jelentős körtefajták zömét.

Bár Magyarországon kevés a megfelelő éghajlati adottságokkal rendelkező terület a körte termesztéshez, de azért van három nagy körtetermő tájunk: az Alpokalján, a Bodrogközben és Szatmár megyében ugyanis több az eső, illetve kevésbé jellemző a légköri aszály, így itt is jól érzik magukat a gyümölcsfák. Az Európai Unióban egyébként Olaszország, Belgium, Spanyolország és Hollandia a legjelentősebb körtetermelő, ezen országok önmagukban a magyar termésmennyiség sokszorosát produkálják.

Forrás: Shutterstock.com

De ahogy hazánkban is csökkent a termesztés az utóbbi években, úgy a megváltozott környezeti hatások, a tavalyi hőség és a nagy termés okozta túlterhelés külföldön is visszaeséseket eredményezett. Így idén körtéből az évtized második legalacsonyabb termése várható Európában.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek