Újra itt a villányi rozé-felhős fesztivál ideje!

A kétnapos ingyenes fesztivál idén megszépült rendezvényhelyszíneken és még több újdonsággal várja a látogatókat 2019. július 12-13-án. A Villányba évről-évre visszatérő vendégek a nyár „legrózsaszínűbb" rozé-ünnepeként is emlegeti a fesztivált, mivel ezen a két napon nem csak a város és a Villány körüli borvidék pompázik rózsaszínben, hanem a maratonra készülők is. Amint a 2018-as rendezvényen készült aftermovie-ban is látni, a résztvevők a legvidámabb és kreatívabb rózsaszín kosztümökben érkeznek a futásra.

Rozécsibék a 2018-as RozéMaratonrólForrás: villanyiborfesztival.hu

De a bor városába nem csak a buli-futóverseny miatt jönnek a vendégek, hanem amiatt a közel harminc kitelepülő borászat miatt is, amik legjobb rozé boraikat hozzák el a közönségnek. Illetve a színpadi programok is vonzóak, aminek a sorát az Intim Torna Illegál koncertje nyitja péntek este. Ezt pedig az EnterTrain Party Band utcabálja követi hajnalig.

Másnap, vagyis szombaton indulnak a futóversenyek. A FutaVillány elnevezésű hivatalos negyed és félmaraton futóverseny az Eislingen térről startol el 10 órakor. A futók a villányi szőlőhegyen át az Ördögárok érintésével tehetik majd meg a 10,5 km-es negyedmaratoni és a 21,5 km-es félmaratoni távokat. Kora délutánra már a Rendezvénytérre várják a futókat és a közönséget, ahol ezúttal a sportélmény mellett a rózsaszín jelmezeké és a bulié lesz a főszerep.

A RozéMaraton versenyzői zenés felvonulás kíséretében 16.30-kor rajtolnak el a Rendezvénytérről. A legrózsaszínűbb jelmezes futóverseny indulóinak 3 km-es távot kell megtenniük, utána pedig a Rozé Szépségversenyen bizonyíthatják rátermettségüket. A felnőtt-, gyermek- és csapat-kategóriákban indulók rozé fröccs és málnaszörp frissítők kíséretében futhatják végig a zenés felvezetéssel induló távot. A Rozé Fesztivál programjai ugyan hivatalosan péntek kora este indulnak, de a készülődés a fesztiválozók számára már napokkal korábban elkezdődik – olvasható a fesztivál honlapján, ahol érdemes jó előre beregisztrálni a versenyekre.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek