Most már négy helyszínen is húsvétolhatunk a Budapesten

Kézműves termékekkel, tematikus gasztronómiai hetekkel, családi és kulturális programokkal várja a látogatókat idén is a Budapesti Tavaszi Vásár a Fővám téren, a Deák téren, a Városháza parkban és új helyszínként a Duna-korzón 2019. április 28-ig.

Forrás: budapestinfo.hu / Facebook.com

A kézművesek pavilonjaiban a húsvéti kultúrkörhöz kapcsolódó hagyományos és dizájntermékeket, a vendéglátósoknál pedig az ünnephez kapcsolódó ételeket kóstolhatják meg a látogatók. A tematikus gasztrohetek kínálatában ezen a hétvégén a medvehagymás ételek kapják a főszerepet, hétfőtől a húsvéti kalács jegyében telik a hét, az ünnep után pedig bárányhúsból készült tradicionális ételeket lehet kóstolni a piték, tészták és hagyományos magyar ételek mellett – olvasható a Budapesti Tavaszi Vásár honlapján.

A Duna-korzón felállított színpadon koncertekkel, iparművészeti bemutatókkal, népzenei és néptáncos műsorokkal találkozhatnak az érdeklődők, húsvét ideje alatt pedig a tojásfestők, tojáscsipkézők és -patkolók mutatják be mesterségüket. A színpadon kiemelt szerep jut a fővárosi művészeti iskolák fiatal tehetségeinek is: a Rajkó-Talentum Művészeti Iskola és a Pesterzsébeti Közigazgatási Szakgimnázium tánccsoportja, valamint a Fővárosi Önkormányzat által támogatott Iskolakapun kívül elnevezésű tehetségprogram diákjai is fellépnek. A Városháza parkba idén is inkább a gyerekekkel érkezőket várják előadásokkal és kézműves játszóházzal. A látogatók ott elsősorban a húsvéti kézműves hagyományokkal ismerkedhetnek meg.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek