A híres énekes saját bárt és éttermet nyitna Londonban

A brit származású énekes-dalszerző és gitáros, Ed Sheeran abban az időszakban robbant be a köztudatba, mikor úgy tűnt, a mikrofon előtt üldögélő gitárosoknak már leáldozott. Most egy még inkább háttérbe szorult piacon próbálná ki magát, ugyanis a The Sun cikke szerint nyitni készül egy bárt, ami egyben étterem és élőzenés találkozóhely is.

Forrás: AFP/John Macdougall

A tervek szerint az énekes és managgere már a következő hónapban szeretnék megnyitni az új szórakozóhelyet, amit a korábban megvásárolt Galicia nevű spanyol étterem helyén nyitnának. A Nyugat-Londonban, Sheeran otthonához közel található vendéglő átalakításán már egy éve dolgoznak, hogy az élő fellépéseknek is legyen tere. A The Sun szerint a névről még nem döntöttek, de a választást megnehezíti, hogy a Galícia ismert és kedvelt intézmény volt a helyiek körében.

A helyi sajtóban csak kevés hír szól a nyitásról és Sheeran sem erősítette még meg száz százalékra, de mivel egy olyan bárt szeretne létrehozni, ami a törzshelyéül szolgálhat anélkül, hogy a rajongókat és a szelfi-őrülteket kellene kerülgetnie, ezért nem is kell neki a nagy hírverés – állítja az újság forrása. Az énekes egyébként híres arról, hogy kevés olyan estéje van, amikor ne menne el iszogatni a barátaival. Így legalább saját magától veszi majd az italokat.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek