A Bocuse d'Or olyan, mint a Forma1, technológiák és tudás összecsapása

A magyar csapat Pohner Ádám vezetésével a 12. helyen végzett a világ legrangosabb szakácsversenyén. Az első a dán, a második a svéd, a harmadik a norvég csapat lett.

Forrás: Fekete Antonio /Designfood.hu

Ez volt a negyedik alkalom, hogy egy magyar csapat részt vett a Bocuse d'Oron. Itt nem csak a dobogó, nemcsak a legelőkelőbb helyezések számítanak, hiszen, nyolc évvel ezelőtt Széll Tamás és csapata a tizedik helyen végzett a világdöntőn, három évvel ezelőtt pedig a dobogó legfelső fokára állhatott a Budapesten megrendezett európai válogatón, utána 2017 januárjában pedig megszerezte a világdöntőn a 4. helyet és a különdíjat. Nyolc éve, a kezdetekkor szinte sötétben tapogatózott a Magyar Bocuse d'Or Akadémia, hogyan kell egy ilyen versenyre felkészülni – írják a kedden este kiadott sajtóközleményben.

Forrás: Fekete Antonio /Designfood.hu

Pohner Ádámék az elmúlt évben azonban már a lehető legprofesszionálisabb körülmények között készülhettek, még két norvég Bocuse legenda is csatlakozott a munkához, olyan profi séfek, akik néhány évvel ezelőtt még teljesen elérhetetlenek voltak.

Forrás: Fekete Antonio /Designfood.hu

A Bocuse d'Or olyan, mint a Forma1: ami itt történik, a technológiai fejlesztések, az alapanyagokkal kapcsolatos tudás és tapasztalat mind leszivárog a hétköznapokba. Az elmúlt években a magyar gasztronómia hihetetlen fejlődésen ment keresztül. Fent van a világ gasztrotérképén, és ez részben a Bocuse d'Ornak is köszönhető. A magyar különítményt Lyonban most már ismerős arcként köszöntik. Pohner Ádám és a magyar csapat szereplése ezt a folyamatot tovább erősítette. Eltökélt, kemény munkájuknak köszönhetően bizonyították, hogy Magyarországnak helye van a legnagyobbak között. Főleg ha azt nézzük, hogy voltak olyan gasztronómiai nagyhatalmak, mint például Spanyolország, akik be sem jutottak a világdöntőbe. Két év múlva újra Bocuse d'Or, újabb lehetőség a megmérettetésre.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek