Adjunk vért, aztán igyunk egy felest!

A kocsmázás általában nem arra szolgál, hogy megnyugtassa az ember lelkiismeretét, de a Magyar Vöröskereszt most erre is talált módot: egy fővárosi ivóban vért adhatunk ivászat előtt, hogy legyen mit ünnepelni. December 15-én, délután lesz a véradás a Friends OFF Bárban a közleményük szerint.

A cél nemes: egy új, fiatal közönséget akarnak bevonni, mérsékelni a vérhiányt és hagyományt teremteni.  

Mivel egy átlagos napon 1600-1800-an adnak vért - de ez december-januárban a hideg és a betegségek miatt lecsökken - ezért terjeszti ki a fiatalok által látogatott helyekre a véradást a Magyar Vöröskereszt.

.Forrás: FriendsOff Bar/Facebook

Persze az életmentő véradóknak jutalom is jár, italkuponokat kapnak cserébe. A mostani első kocsmavéradás helye tehát az Erzsébet körúti Friends OFF Bár, ahol december 15-én, 15-19 óra között lehet lecsapoltatni a vérünket. A szervezők a későbbiekben más kocsmákat is bevonnának. Sallai György, az egyik ötletgazda így nyilatkozott:

Az eseménnyel az a célunk, hogy felhívjuk a figyelmet a véradás fontosságára, ösztönözzük a szórakozóhelyeket hasonló társadalmi szerepvállalásra és buzdítsuk a fiatalokat a véradásra. A csapatunk nevében is arra kérünk mindenkit, hogy ha teheti, csatlakozzon a mozgalmunkhoz, támogatva ezzel is a Magyar Vöröskereszt és az Országos Vérellátó Szolgálat munkáját.  

A szórakozóhelyek jelentkezését a kerekestamas@voroskeresztbp.hu e-mail címen várják a „FRIENDS OFF VÉRADÓ MOZGALOM" jeligével.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek