A Balatonból adott koncertet a népszerű fúvószenekar

 Az Orosházi Fúvószenekari Egyesület három év után ismét turnézott. A zenészek a Balaton partjáig meg sem álltak, majd a vízbe szaladtak és onnan fújták az indulót – olvasható a BEOL oldalán.

A zenekar a Balatonból szórakoztatta a közönségetForrás: Facebook/Orosházi Fúvószenekar

A zenekar életében korábban hagyomány volt, hogy csapatépítő jelleggel ellátogattak a magyar tenger partjára, Szigligetre. 1991 óta többször zenéltek vízben, vízparton, könnyed, fúvószenei élményt nyújtva a fürdőzőknek. Az idei turnén negyven fúvós vett részt. Először Pálkövére érkeztek, zenéltek Szigligeten, és Balatongyörökön a strandon is. Amikor a zenészek a Balaton vízébe gázoltak és játszani kezdtek, egyre több érdeklődő gyülekezett a parton. Majd a vízből indulót fújva kisétáltak a partra, ahol könnyűzenei dallamokkal is meglepték a hallgatóságot.

Különösen nagy élmény volt ez a zenekar ifjú tagjainak - az eltelt 3 év alatt majd 15 fiatal is csatlakozott, így számukra ez első és emlékezetes kalandot jelentett. Az orosházi fúvósok augusztus 21-én zenélnek majd a gyopárosi fürdőben, augusztus 27-én fellépnek Dunakeszin a fúvószenekari fesztiválon.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek