Operett expressz robog Siófokon egy héten át

Egészen különleges hétre készül Siófok városa, a széles karimás kalapok, a decens úrhölgy-kosztümök és az orfeumok egykor sokat ígérő világába. Október 25. és 30. között ugyanis Kálmán Imre születésnapja alkalmából különböző múltidéző programokkal és előadásokkal várják a látogatókat a zeneszerző szülővárosában. 

Christian Schröder Kaucsiánó Bonifác gróf szerepében az 1910-es évek közepéről készült fotónForrás: Wikipedia

Az érdeklődők egy kicsit közelebb kerülhetnek Kálmán Imre zeneműveihez, bepillanthatnak élete titkaiba, megnézhetik kottáit, híres relikviáit, és ha kedvük tartja, akár a művész életével kapcsolatos helyszíneket is bejárhatják egy vezetett séta alkalmával.

Október 26-tól öt napon át Operett Expressz kisvonat közlekedik esténként, melynek utasai Kálmán Imre legendás dallamait hallgathatják városnézésük közben. Persze ezeket az operettslágereket a színházban különböző társulatok előadásában is élvezhetik.

A leghíresebb Kálmán-melódiákat például az Apáti együttestől lehet majd hallani, a Spinóza Színház előadásában az Operettkirályt lehet majd látni, a Rátonyi Róbert Színház pedig a Csárdáskirálynőt viszi színpadra, amely után a hazafelé vezető úton talán többek fülében rezeg majd sokáig az alábbi nóta.

Siófokon turistáskodnának a jövő héten? Ezekre készüljenek!

♥ Október 25. (hétfő) 17.15: Kálmán Imre emlékséta
A siófoki Víztoronytól induló séta Kálmán Imre életét veszi végig, olyan helyszíneket érintve, amelyek valamiért kapcsolódnak a művészhez. A séta után közös koszorúzást tartanak a művész szobránál.

♥ Október 25. (hétfő) 18 óra: Az Emeleti galériában megnyílik az Emlékszel még? című kiállítás, ahol a zeneszerző családi fotóit, kottáit és emléktárgyait állították ki.

♥ Október 26. (kedd) 19 óra: A Teátrum Kávéházban az Apáti együttes Kálmán Imre azon melódiáit eleveníti fel, amelyek a korabeli amerikai slágerekkel vetekedtek.

Kálmán Imre zongorájaForrás: SIÓFOKI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL Kommunikációs és Turisztikai Iroda

♥ Október 27. (szerda) 19 óra: A Teátrum Kávéházban a Tehetséggel Sáfárkodók Pásztor Erzsivel című esten azon kérdésekre kaphatnak választ, hogy mivel foglalkozik a művész szabadidejében, hogyan kezeli, használja tehetségét, és hogyan él a hétköznapokban. Az esten Sáfár Mónika vendége Pásztor Erzsi, Kossuth-, Jászai Mari-, Balázs Béla- és Aase-díjas színművésznő, Érdemes művész.

♥ Október 28. (csütörtök) 19 óra: A Teátrum Kávéházban A titokzatos muzsikus címmel Farkas Pál karmester zenés emlékestjén vehetnek részt, aki a meghívott vendégművészekkel Kálmán Imre különleges életének és sikereinek titkairól beszélget. De fellép majd Simon Boglárka és Jenei Gábor énekművész is, akiket zongorán Pánczél Kristóf kísér.

♥ Október 29. (péntek) 19 óra: A Teátrum Kávéházban a Spinóza Színház társulata Kálmán Imre, az operett király darabbal készül.

♥ Október 30. (szombat) 19 óra: A Kálmán Imre Művelődési Központ színháztermében a Rátonyi Róbert Színház a Csárdáskirálynőt viszi színpadra.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek