Baja orra elől kell elhalászni a Nemzeti Regatta trófeáját

Már negyedszerre rendezi meg a Balatoni Hajózási Zrt. a Nemzeti Regattát, ahol a magyarországi települések csapnak össze vitorlásversenyen. A BAHART közleménye szerint június 1-2-án zajlik majd a rendezvény Siófokon és a parti vizeken. A települések már jelentkezhetnek a seregszemlére, bemutathatják önmagukat. 200 település kapott meghívót a BAHART-tól, de csak az elsőnek nevező 50 vehet részt a versenyen.

Először 2016-ban rendeztek Nemzeti Regattát, akkor 30 település nevezett. Egy évre rá már 38-an küzdöttek, miközben a kapcsolódó programkínálat is egyre családibb lett. Az egyes települések a hajóikra sok ismert arcot neveztek, sportolók, zenészek, színészek szálltak a hajóra.

.Forrás: Weberfoto.Hu

2018-ban Siófok az 50. szülinapját ünnepelte, és egy híján ötven település érkezett a versenyre is. A nevezett községek és városok 70 százaléka ráadásul már nem balaton-parti volt. Saját hajó és profi személyzet sem kell, ugyanis a szervezők adnak hajót is, kormányost is mindenkinek.

A legutóbbi regattát egyébként Balatonkenese nyerte, így a BAHART „Nemzeti Regatta" nevű hajója a 2019-es hajózási szezonban a település nevét viseli.  

A regattával párhuzamosan a Sió-csatornán sárkányhajófutamokat is rendeznek. Ezen a versenyen 20 település indult el tavaly, ekkor Paks diadalmaskodott. Települési ízek verseny is volt, több kategóriában díjazták az étkeket. A kimittud-hangulatot erősítette, hogy a falvak és városok színpadi produkciókkal is összemérhették erejüket, ezt Nyim községe nyerte legutóbb.

Összetett fődíjat is kiadtak a sok versenyszám abszolút győztesének, ami 2018-ban újra Baja lett.  

Idén is Ördög Nóra lesz a rendezvény háziasszonya és Borbély Ferenc a házigazda és egyben a vitorlásverseny szakértő kommentátora. Mindezeken felül koncertek és színpadi produkciók várhatók, fellép majd a Hooligans, Péterfy Bori és a Love Band, Vastag Csaba, és az Irigy Hónaljmirigy is. Bővebb információt a versenyről és nevezésről itt talál.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek