Ingyenessé válnak a balatoni strandok

Újabb meglepő húzással állt elő a Balatoni Kör: szerintük nem zárni vagy temetni kell ilyenkor a nyári szezont, hanem újranyitni. A balatoni nyárnak tehát még közel sincs vége - olvashatták az egyik múltheti cikkünkben. A vendégek a szeptemberi időszakban a tó legszebb arcát és a legminőségibb balatoni vendéglátást ismerhetik meg, ráadásul mindezt ingyen, hiszen a legtöbb balatoni strandon már nem szedik a belépőt - tudtuk meg a Csodálatos Balaton híreiből.

Balatonlelle, strandForrás: Wikipédia / Készítette: Christo

Szeptember közepéig bezárják pénztárukat a balatoni strandok, sőt, néhány település a strand kapuját is. A magyar tenger kiépített partjainak túlnyomó többsége azonban a zárás után is látogatható, az idő függvényében a szolgáltatók is nyitva tartanak, azaz van esély még egy lángosos-fürdős hétvégére a Balatonnál, és mindezt belépőjegy nélkül.

Fontos kiemelni azonban, hogy a sétányként, illetve fürdőhelyként még használható, de már bezárt strandon néhol a mosdókat is lezárják, megszűnik a vízimentők jelenléte, valamint nem működik egyéb kényelmi szolgáltatás, mint például az értékmegőrző. Az ingyenes időszak kezdetéről pontos dátumokat itt találnak.

Szóljon hozzá
0 hozzászólás
Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek