Itt a karácsonyi reklám, amit minden évben sokan várnak

A John Lewis áruházlánc minden évben készít egy karácsonyi kisfilmet, amely jellemzően mindig valamilyen fontos üzenetet is közvetít az ünnepi kapkodásban. Tavaly egy szív járta körbe az animációban megrajzolt világot, amellyel készítőik azt az üzenetet szerették volna továbbadni, hogy az emberek gondoljanak másokra, és segítsenek azoknak, akik szükséget szenvednek ezekben az időkben.

Forrás: John Lewis & Partners / YouTube

Két évvel ezelőtt pedig egy, a karácsonyt grincsként széttrollkodó, majd a történet végére megszelidülő sárkány volt a John Lewis-féle reklámfilm főszereplője, de az évek során készült már klip szerelmes plüsspingvinről és szörnnyel barátkozó kisfiúról is. Az idei kisfilm egy űrutazó első földi karácsonyát helyezi fókuszba.

A történet szerint egy ufolány érkezik planétánkra, hogy jól felforgassa egy kisfiú családi ünneplését, aki aztán fokozatosan egyre több emberi tulajdonsággal ismerteti meg az idegent, és persze a karácsonyi hagyományokba is beavatja őt – írja cikkében a Creative Review.

Nathan és Skye intergalaktikus barátsága szépen lassan elmélyül, amely egyben a reklámfilm idei üzenetét is megfogalmazza: miszerint az ünnep jelentősége egészen apró dolgokban rejlik, és kizárólag a szeretetről szól. Aztán persze a történet végén Skye visszatér csészealjába és magával viszi bolygójára a karácsony szellemét. 

Bár egyesek szerint a cég idei kisfilmje a korábbi évektől eltérően kevésbé lett szívbemarkoló, mi mégis azt tanácsoljuk olvasóinknak, kapcsolják be a hangot is a videóhoz, mert a zene sokat hozzátesz a képsorhoz!

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek