Szívmelengető karácsonyi reklámot csinált a Heathrow reptér

    A Heathrow idei karácsonyi kampányát a tavalyihoz hasonlóan megint Doris és Edward Bair-re, a repülőtér két plüssmackójára építette. De ezúttal az is kiderül, hogyan találkoztak először - írja a brit The Sun magazin.

    A történet még az 1967-es évben kezdődik, amikor Edward véletlenül a repülőgépen hagyta a kabátját, majd Doris, a légitársaság utaskísérője utána vitte. Az első egymásra nézést követően pedig megtörtént az a varázslat, ami két szerelmes között lenni szokott. Aztán a kisfilmben ahogy telik az idő, minden karácsonykor egyre több lesz a kis maci, majd a még kisebb, és lassan kikerekedik az elmúlt öt évtized története.

    „A tavalyi reklám sikere után muszáj volt újra megmutatnunk ezt a mackópárt. Az utasok szerint nincs annál jobb érzés karácsonykor, mint átölelni azt, akit szeretünk. Ezt az érzést megragadva szeretnénk arra buzdítani az embereket, hogy látogassák meg családjaikat és barátaikat az ünnepek alatt" - idézi a Daily Mail Ross Baker, a Heathrow kereskedelmi igazgatójának szavait.

    A történet fókusza persze a Heathrow érkezési csarnoka, a reklám is itt, a híres 1-es terminálban játszódik, amelyet 2015-ben lezártak az utasok előtt. A jelenetekhez a British Airways segített eredeti BOAC-gépet találni, de a stweardessek egyenruhája és még számos, a filmben szereplő kellék is eredeti, ami a hatvanas évekbeli hangulatot segít megidézni. A kétperces történet alatt Petula Clark „Nem tudnék a szerelmed nélkül élni" című száma szól, ami a helyes medvepár ötven éve tartó szerelmének történetét kiegészítve, egy kicsit mindenkinek rásegít a könnypotyogtatásra.

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Elsőként értesülne legfrissebb híreinkről és induló nyereményjátékainkról? Regisztráljon és iratkozzon fel hírlevelünkre! Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

    Utazzon!
    Az oldalról ajánljuk!