Két napos snowboard versenyt rendeznek Újvidéken

December 28-án és 29-én Európa számos országából érkeznek profi snowboardosok a vajdasági városba, hogy bemutasság tudásukat. Az „Avalanche Risk CITY JAM" elnevezésű rendezvényt az újvidéki Spens téli sportpályáján szervezik meg.

Hajmeresztő ugrásokat és érdekes figurákat lehet majd látni a rendezvény első napján 18.00 és 20.30 között, amikor a versenyzők összemérik tudásukat, és mindent megtesznek annak érdekében, hogy a zsűrit és a nézőket levegyék a lábukról. A verseny nyertese pénzjutalomban részesül majd.

Forrás: shutterstock / Készítette: YanLev

A kétnapos rendezvény ideje alatt ismert DJ-k gondoskodnak a zenéről. A kisebb gyerekekkel másnap, december 29-én lesz érdemes kilátogatni a helyszínre és a műjégpályájához, hiszen reggel 9 órától a legkisebbekkel megtanítják a snowbord alapjait, majd 11.30-kor egy ügyességi versenyt is szerveznek nekik. A snowbord pályát, ahol előző nap a profik mutatták be tudásukat, 29-én szánkózó és síelő gyerekek lephetik el. A téli mókára délután 5 óráig lesz lehetőség - olvasható a Turistički Svet hírében.

A fagyos foglalkozás után egy chill zóna várja a kicsiket és nagyokat. Itt teát és fűszeres forralt bor valamint nemzeti ételek lesznek az étlapon. Tavaly mintegy 5 ezren voltak kíváncsiak a rendezvényre, és idén is legalább ennyi látogatóra számítanak a szervezők.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek