Kecskeméti balerinák lepik el a Várkert Bazárt

A Kecskemét City Balett és az Esszencia Zenekar közös, Szárnyalás című produkcióját mutatja be december 16-án a Várkert Bazárban, a helyszín adventi programsorozatának keretében.

Az előadáson a Kecskemét City Balett társulat koreográfiája nemcsak az Esszencia Zenekar hangzásvilágához szorosan kapcsolódó néptáncból indul ki, hanem az ősi zene alapjaira is koncentrál. Képeket és hangulatokat ragad meg, megszüntetve ezzel a koncertjelleget – olvasható a szervezők közleményében az MTI szerint.

.Forrás: Katonka/Kecskemét City Balett/Facebook

Az előadás vendége Herczku Ágnes és Csík János lesznek. A produkció ötlete Csík mellett a rendezőtől, Barta Dórától származik, a színpadképet, a jelmezeket és a fényt Katonka Zoltán és Barta Dóra tervezte.

A helyszínen minden adventi hétvégén ünnepi programmal várják az érdeklődőket, akik láthatnak többek közt élő betlehemet a Neoreneszánsz kertben, kipróbálhatják a 40 méter hosszú fakutyapályát, betlehemeseknek öltözhetnek vagy természetes anyagokból készíthetnek régi falusi játékokat is.

Mindezek mellett az adventi programhoz kapcsolódó kézműves vásáron a Népművészeti Egyesületek Szövetségének együttműködésével idén nemzetközileg is elismert kortárs iparművészek mutatják be és kínálják legújabb portékáikat.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek