Kilátót is építettek az Erzsébet téri óriás karácsonyfába

A tavalyinál öt méterrel magasabb installáció belsejébe idén egy kilátó is került, így aki bemegy az adománypontként is szolgáló fa belsejébe, három méter magasságról tekinthet ki az utcára.

A Hello Wood építész- és dizájnstúdió 16 méter magas fájaFotó: Szigetváry Zsolt / MTI

Idén is felépült a budapesti Erzsébet téren az a 16 méter magas, 30 négyzetméter alapterületű, 40 tonna tűzifából épített óriási karácsonyfa, amely a cselekvő szolidaritásra szólítja fel az embereket - írja az MTI.

A Design Terminál előtt több szervezet összefogásával felépült karácsonyfa darabjait az ünnepek után tűzifaként osztják szét rászoruló családok között - hangsúlyozta Lehel László, az Ökumenikus Segélyszervezet elnöke a helyszínen tartott keddi sajtótájékoztatón. Böszörményi-Nagy Gergely, a Design Terminál főigazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy az adventi időszakon kívül az év többi napján is fontos a társadalomnak összefognia és segítenie a nehéz helyzetben lévőket, az intézmény csatlakozásával ezt az üzenetet szeretné közvetíteni a fiatalok és az utca embere felé.

30 négyzetméter az alapterülete és 40 tonna tűzifából készültFotó: Szigetváry Zsolt / MTI

A Hello Wood csapata által épített, a tavalyinál öt méterrel magasabb installáció belsejébe idén egy kilátó is került, így aki bemegy az adománypontként is szolgáló fa belsejébe, három méter magasságról tekinthet ki az utcára - fűzte hozzá Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes.

Az Erzsébet téren vízkeresztig lesz lehetőség közvetlen pénzadomány felajánlására, amelyből az Ökumenikus Segélyszervezet további tűzifához juttatja a rászorulókat. Az országos összefogáshoz bárki csatlakozhat a 1353-as adományvonalon keresztül is, egy telefonhívás vagy sms 250 forint adományt jelent. Az akciót idén a Vodafone egy online kampánnyal egészíti ki: aki a "mindigegyütt" hashtaget használja közösségi oldalain, két további fahasáb-adománnyal járul hozzá a nehéz helyzetben élők támogatásához - mondta el Marchhart Pál vállalati kapcsolatokért felelős vezérigazgató-helyettes.

Az óriás karácsonyfa belsejeFotó: Szigetváry Zsolt / MTI
Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek