Tíz fényárban úszó, hazai karácsonyi vásár

Ugyan az időjárás inkább a tavaszt, mint a tél közeledtét idézi, november 13-án megnyílik az ország legismertebb karácsonyi vására a Vörösmarty téren. Ennek apropóján összegyűjtöttük, hol, mivel készülnek az idei adventre.

Illatos forralt borral töltött bögrével a kezünkben sétálgatni az ünnepi díszbe öltözött utcákon, ajándékokat kínáló faházikók között – nekünk ezt jelenti az advent. Akkor is, ha egyelőre az időjárás inkább a tavaszt idézi. Végső soron annak is megvan a bája, amikor közel húsz fokban a hópelyhes díszek közt nézelődik az ember.

Budapest, Vörösmarty tér
Galéria: Tíz csodás hazai karácsonyi vásár
Fotó: Kwind / Indafotó

És bár a karácsonyhoz közeledve egyre több a teendő és egyre idegesítőbb, hogy még mindig nincs meg mindenkinek az ajándék, a november vége, december eleje még a békés andalgásról szól. Mutatjuk merre, mikortól várják karácsonyi vásárok a fővárosban és vidéken.

Budapesten

A Vörösmarty téren: A hazai vásárok közül ez nyílik meg a legkorábban, november 13-tól teljes gőzzel üzemelnek majd a standok. Egészen 2016. január 6-ig klasszikus karácsonyi vásári hangulattal, óriási karácsonyfával, kézműves gasztronómiai- és iparművészeti termékekkel, ünnepi műsorral és gyerekfoglalkozásokkal várják a látogatókat.

A Szent István bazilika előtt: November 27-től öt héten át street food árusokkal, közös mézeskalácssütéssel, hatalmas korcsolyapályával és kilenc méteres karácsonyfával várja látogatóit a Szent István téri adventi vásár, ahol esténként gyönyörű 3D-s fényfestést kap a Bazilika homlokzata. Minden további tudnivaló a vásárról itt.

Budapest, Bazilika
Galéria: Tíz csodás hazai karácsonyi vásár
Fotó: Lövei Tünde / flickr

A Four Seasons Gresham aljában: November 27. és december 25. között a tavalyi nagy sikerre való tekintettel idén is megrendezik az Európa legjobb szállodájának számító Four Seasons Gresham Palota karácsonyi vásárát. Magyar tervezők exkluzív kollekciói, kézműves termékek és számos meglepetésprogram emeli a az ünnepi hangulatot. További infó itt.

Budapest, Gresham Palota
Galéria: Tíz csodás hazai karácsonyi vásár
Fotó: irenne56 / Indafotó

Óbudán: November 28-tól december 23-ig koncertekkel (többek között fellép Palya Bea, Ferenczi György és a Rackajam, a Muzsikás és a Kaláka), ingyenes jégpályával, óriási karácsonyfával, kézműves portékák vásárával, gasztro-sétánnyal, vasárnaponként pedig állatsimogatóval várják a vendégeket az óbudai Fő téren. További infó itt.

A Millenárison: A különleges, kézműves karácsonyi ajándékokra vadászók november 22-én, december 6-án, 13-án és 20-án a Millenáris B csarnokában rendezett téli WAMP-okon biztosan megtalálják majd az ideális meglepetést. A 10 és 18 óra között nyitva tartó vásárokra a belépő 500 forint, mely a helyszínen 2016. március 31-ig levásárolható.

Győrben

November 27-től december végéig mintegy százötven programon lehet részt venni az idei Adventi Fesztiválon Győrben. Két helyszínen, a Dunakapu téren és a Széchenyi téren várják a vásárra érkezőket. A korábbi évek tapasztalataiból kiindulva az adventi hangulat nem csak a két helyszínre fog korlátozódni: ilyenkor általában az egész győri belváros fényárban és sültgesztenye illatban úszik.

Advent Győrben
Galéria: Tíz csodás hazai karácsonyi vásár
Fotó: mimi / Travelo

A Széchenyi tér a meghitt, szakrális hangulat helyszíne lesz a mindenki karácsonyfájával, az adventi koszorúval, a betlehemmel, a fényjátékkal, az állatsimogatóval és a kisvasúttal együtt. A Dunakapu téren jégpályát állítanak fel, amely január végéig üzemel majd. A negyvenszer tizennyolc méteres pályán egyszerre mintegy kétszáz ember tartózkodhat majd. A pályát vasárnaptól csütörtökig délelőtt tíz és este nyolc óra között, pénteken és szombaton pedig este tíz óráig lehet használni. Szombatonként hoki ügyességi bemutatót és közönségtalálkozót rendeznek a válogatott játékosokkal.

Emellett lesz állatsimogató és körhinta is. A kulturális programokat a két helyszín mellett a Megyeház téren is kézműves kirakodóvásár egészíti ki. A 2015-ös évtől a Dunakapu téren búcsúzhatnak majd a győriek.

Egerben

A Dobó-téren 2015. november 29-én vasárnap kezdődnek az adventi programok. A nyitónapon gyerekkoncert és gyertyagyújtás lesz, majd az adventi hétvégéken további ünnepi előadások, műsorok várhatók.

Adventi fények Egerben
Galéria: Tíz csodás hazai karácsonyi vásár
Fotó: Mr. Montipy / Indafotó

Az állandó programok között találunk majd ünnepváró kézműves játszóházat minden szombaton és vasárnap 10 és 15 óra között a Városháza üvegtermében. És amíg a Dobó téren látványos, interaktív adventi játékokkal, addig a Városháza aulájában apró mézeskalács-város kiállítással is várják a vásározókat.

A fentiek mellett november 29-től minden héten, csütörtöktől vasárnapig, a színpadi programok ideje alatt óriás fajátékokkal játszhatnak a gyerekek a Dobó téren. A Végvári Fényadvent keretében pedig az adventi hétvégéken délután négy és nyolc között fényfestést tartanak a Végvári vitézek terén.

Szegeden

Itt november 27-től várja a megújult Dóm térre visszaköltöző központi adventi vásár a látogatókat. A téren sorakozó faházikókban az ország minden szegletéből érkező kézművesek portékái között lehet válogatni. A Dóm előtt óriás adventi koszorút helyeznek el, és egy Bálaszínház is felépül, ahol egymást érik majd a programok – áll a város honlapjának kedvcsinálójában.

A híres szegedi fényszarvas
Galéria: Tíz csodás hazai karácsonyi vásár
Fotó: Ivette / Indafotó

A szalmabálából épített, 120 személyes, fűtött, kör alakú teátrum ingyenes előadásait illatos szalma-nézőtérről élvezhetjük. Délutánonként mesejátékok, bábelőadások, zenés gyermekelőadások lesznek, este hétkor pedig koncertek várják a közönséget. De nem hiányozhat a néptánc sem, sőt, lesznek zsonglőrök, gyermekkórusok és színházi előadások is.

A Dóm tér szomszédságában, a kapu túloldalán az Aradi vértanúk terén folytatódik az adventi forgatag, amely az advent idejére a karácsonyi édességek terévé válik. Itt kap helyet idén a szalmabála-labirintus is – ezt ottjártunkkor imádták a gyerekek. Nem messze innen a Fekete Ház mellett, a Szent-Györgyi Albert téren helyi termelők kézműves élelmiszer termékei, forralt bor és egyéb meleg italok várják az arra járókat.

A szecessziós REÖK Palotában idén első alkalommal dizájnvásár nyílik. A Dugonics téren világít hófehéren az óriási szarvas-installáció, és itt lesz az adventi karitatív gyűjtőpont is. A szegedi belváros legnagyobb parkjában, a Széchenyi téren a szokásos ajándékvásár standjai sorakoznak. Tovább részletek és programok az adventi vásár honlapján.

Sárváron

November 28-tól Sárváron, mint minden évben, idén is a Posta téren állítják fel az adventi vásárt, ahol a mézeskalács és a forralt bor illata lengi be a környéket. Gólyalábasok bemutatója, koncertek, táncos és színielőadások várják a látogatókat. Egy csobbanás a sárvári fürdő termálvizes medencéjében, némi szaunázás és aztán andalgás kettesben a barátságos kis karácsonyi vásáron – kell ennél romantikusabb program valamelyik adventi hétvégére?

Pécsett

November 28-tól Adventi Kézműves és Mesevásár várja az ünnepi hangolódásra vágyókat a Széchenyi téren. A forralt boros, kürtöskalácsos és sültgesztenyés bódék, valamint a kézműves termékeket kínáló pultok között vasárnaponként kóruszenei aláfestéssel sétálgathatunk.

Pécsi advent
Galéria: Tíz csodás hazai karácsonyi vásár
Fotó: Krémusz / Indafotó

Emellett ugyancsak az adventi vasárnapokon a Városháza erkélyén a Pannon Zenebaráti Kör ad koncertet. A gyerekeket népi játszóházzal, és a betlehem mellett hétvégente állatsimogatóval várják.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek