Még az idén felbukkannak a privát pihenőkabinok a repülőtereken

    A kényelmetlen reptéri székeken való várakozás és szendergés napjai úgy tűnik, meg vannak számlálva.

    Az európai repteren 2018-ban megjelennek azok a luxusfelszereltségű pihenőkabinok a tranzitban, melyekben az álmos utasok rendesen kipihenhetik magukat – írja a Travel and Leisure. 

    A szlovén fejlesztésű airpodForrás: Facebook

    A minimál dizájn jegyében készült fekvő kabinok futurisztikus gyorsulási verseny indulóira emlékeztetnek, de szerintünk inkább óriási szoláriumágyakra hasonlítanak.

    Az airpodok legjobb húzása, hogy a bennük található plüssfotelek ággyá alakíthatók. A beltéren kényelmesen elférnek a csomagok is, illetve a kütyük töltésére és wifi-használatra is van lehetőség. A tervezők a levegő tisztításáról sem feledkeztek meg, és persze a Netflix-et is bevezették a kabinba. És mivel az airpodok többek között csendet is biztosítanak, bérlőjük beállíthat egy "ébresztőórát" is, illetve egy figyelmeztetőrendszert, mely közvetíti a csak az ő járatára vonatkozó információkat.

    Az airpodokat órás ciklusokban lehet majd bérelni. 

    Az airpodok fejlesztői két szlovén üzletember, akik gyakori utazóktól kaptak tanácsokat és segítséget a kabinok megtervezéséhez. A luxuspihenők egyelőre tesztüzemként lesznek elérhetőek 2018 második felében, az európai reptereken. Természetesen nem ez az első alkalom, hogy ilyesmivel próbálkoznának a világban: mint ismeretes, például Dubajban már igluban is lehet aludni a repülőtéren.

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Ha tetszett a cikk, kattintson a Tetszik gombra, legfrissebb ajánlatainkért pedig iratkozzon fel hírlevelünkre!

    Utazzon!
    Az oldalról ajánljuk!