Ezeket a hibákat követjük el utazás közben a stewardess szerint

Utazás közben temérdek hibát elkövetünk, hiszen annyi mindenre kell odafigyelni, hogy a stressz miatt megfeledkezhetünk pár dologról. Azok, akik sokszor utaznak, már a kisujjukból kirázzák, de van pár dolog, amikre még ők sem gondolnak. A következő cikkben egy légiutas-kísérő tanácsait tolmácsoljuk nektek, aki a legkézenfekvőbb hibákra hívja fel a figyelmünket. 

Késő, ésszerűtlen foglalások

A repülőjegy foglalása során az egyik leggyakoribb hiba az, hogy az utasok vagy túl későn próbálnak jegyet foglalni, vagy nem ésszerűen választanak időpontot és árat. Sokan az utolsó pillanatban próbálnak jegyet vásárolni, ami korlátozott lehetőségeket és magasabb árakat eredményezhet. Emellett fontos figyelembe venni az időzítést is: nyáron sokkal nehezebb a dolgunk. Gyorsabban elfogynak a jegyek a csúcsidőszakban, de nem csak ez a probléma. Ha átszállós jegyet vásárolunk, fontos odafigyelnünk arra, hogy legalább két-három óra legyen az átszállások között, hiszen nyáron rengetegszer késnek a gépek, így pedig nem érjük el a csatlakozást. 

A repülő indulásának időpontja is fontos

Számtalan olyan repülőjárat van, ami késő délután, este indul, de nem gondolnánk, hogy ezzel is problémákat vehetünk a nyakunkba. 

Repülő a napfelkeltébenForrás: Shutterstock

„Tudom, hogy nem akartok reggel 3-kor kelni, hogy elérjétek az 5 órás repülőjáratot, de higgyétek el, minél korábban indul a repülőjáratotok, annál gördülékenyebben megy minden" - mondta.

Ezalatt a szakember leginkább azt érti, hogy kevésbé késnek a gépek korán reggel, kisebb a felfordulás a repülőtéren, kevesebb a sorban állás.

Mindig töltsük le a légitársaság applikációját!

Ez az egyik legfontosabb az utazás során. Nem csak megnyugtató, hogy ott van a jegyünk az applikációban, de - jó esetben - sok-sok információt tudhatunk meg a járatokról, korábban informálódhatunk a késésekről, emellett még azt is korán megtudhatjuk, hogy melyik kapuról indul a gépünk. 

Amikor már a repülőn vagyunk

Ha szerencsésen felkerültünk a gépre, onnantól már csak pár dologra kell odafigyelnünk, hogy ne érjenek minket kellemetlenségek. Az első és legfontosabb dolog biztos, hogy pár embert sokkolni fog.

Tároló a repülőgépenForrás: Shutterstock

Tettél már bármit a széken lévő tárolóba? Hát, sokan követtük el ezt a hibát. A légiutas-kísérő - aki belelát abba, hogy milyen minőségben takarítják a gépeket - arra figyelmeztet, hogy semmiképpen se nyúljunk be a tárolóba, és leginkább felejtsük is el egy életre a használatát. Nem tudhatod, hogy melyik utas mit tartott ott (például koszos zsebkendőt, és teli hányózacskót is találtak már benne), a stewardess pedig elárulta, hogy azt a részt ott sosem takarítják vagy fertőtlenítik. Kerüljétek el!

Soha ne utazz papucsban!

Végül, de nem utolsósorban a legalapvetőbb elővigyázatosságot emelném ki: felejtsd el a papucsot! Lehetséges, hogy kényelmesebb benne utazni, mint egy zárt cipőben, azonban sokkal veszélyesebb. Ha probléma akadna a gépen, esetleg menekülni kellene, az papucsban nehezebb, illetve a lehetséges szilánkok, törmelékek szétvágják a lábadat, emellett a padló lehet forró, vagy jéghideg, ami ugyebár szintén nem esne jól. Jobb félni, mint megijedni!

Forrás: www.ladbible.com

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek