Érdekességek a repülőgépekről 2. rész: Színek, formák, dizájn

Sorozatunk első részében a repülőkön alkalmazott titkos fényjelzésekről és rejtett helyiségekről meséltünk. Ezúttal a repülőgépek kialakításáról, a színekről és formákról tudhattok meg néhány érdekességet. Tartsatok velünk!

Egy gép fedélzetének a kialakításakor mindenekelőtt az utas biztonságát, kényelmét tartják szem előtt a repülőgépek tervezői. De ne csak az ülés formájára vagy a lábtér méretére gondoljatok, hanem a repülőgép színeire, mintáira, formáira, beleértve az üléseket, szőnyegeket, tálcákat és a mennyezetet, sőt, még az utastér világításának árnyékát is!

Miért a kék szín dominál a legtöbb gépben?

Egy repülőgép belső terének többségét kék színű üléshuzatokkal, szőnyeggel és kék színre nyomott mintákkal díszítik. Miért? A válasz az, hogy a kék nem csak megnyugtató szín, hanem a hozzáértést, a megbízhatóságot és az intelligenciát is képviseli – mindazokat a tulajdonságokat, amelyekkel rendelkeznie kell egy repülőgépnek és természetesen a személyzetének.

A kék szín megnyugvást ad az utasoknak - a kép illusztrációForrás: Daniel Jedzura/Shutterstock

A Boeing tervezői szerint a különböző kultúrák között a kék és a zöld is szinte egyöntetűen a békéhez kötődik. Tényleg működik? A szakértők szerint a kék a tisztaságot és a frissességet is szimbolizálja. Mivel a repülés sok utas számára stresszel jár, a kék szín jó választásnak tűnik ahhoz, hogy az idegek egy kicsit megnyugodhassanak.

Miért fehér a repülők többsége?

A fehér szín nemcsak biztonságosabbá teszi a repülést, hanem költséghatékonyabb és környezetbarátabb, mint más színek. R. John Hansman, az MIT Légiforgalmi és űrhajós professzora elárulta az egyik interjújában, hogy ez a festés hasonló a „naptej felhelyezéséhez". A fehér festék visszaveri a napfényt és a napsugárzást, ami hűvösen tartja az utastér hőmérsékletét, és némi védelmet nyújt a gépnek a napsugarak ellen. Ez pedig segít csökkenteni a repülőgép hűtési költségeit.

A fehér színű gépek környezetbarátabbak és akár biztonságosabbak is - a fotó illusztrációForrás: Flickr.com

A fehér festék technikailag is „könnyebb", mivel kevésbé pigmentált, így csökkenti az üzemanyag-fogyasztást és a károsanyag-kibocsátást. Olcsóbb megvásárolni is, és nem romlik el a festék olyan gyorsan, mint az élénkebb színek esetében. A fehér festék használata az utasok biztonságát is elősegíti.

A világos színű géptesten ugyanis jobban láthatóvá válnak a sérülés jelei. A mérnökök így könnyebben megtalálják az olaj- vagy egyéb szivárgásokat, repedéseket és bármi mást, ami bajt okozhatna a repülőgépben. Ezenkívül a fehér szín kiemelkedik az égbolt kékjéből vagy sötétjéből, így a szembejövő repülőt is könnyebben észlelik a madarak, ami segít nekik az ütközés elkerülésében.

Miért kerekítettek az ablakok?

Ha megfigyelitek, akkor láthatjátok, hogy a karfáktól a tálcás asztalokig, a televízió képernyőjétől az ablakokig sehol nincsenek éles szélek, sarkok, és ennek nagyon jó oka van.

A repülőgép ablakai nem a dizájn miatt szögletesekForrás: CK Foto/Shutterstock

Ahogy az utasszállító repülőgépek egyre népszerűbbé váltak az 1950-es években, a légitársaságok kezdtek egyre magasabban repülni a gépeikkel, ami lehetővé tette számukra, hogy pénzt takarítsanak meg. A magasban ugyanis kisebb a légellenállás és ritkább a turbulencia is, ami miatt kényelmesebbé vált az utazás. Akkoriban azonban a légitársaságok egy része nem hajtotta még végre a megfelelő tervezési változtatásokat az utasok biztonsága érdekében.

Meghagyták a szögletes ablakokat, ami végzetes hibák forrása lett.

A magasba emelkedés alatt a levegő nyomása és a repülőben érzett nyomás között egyre nagyobb a különbség, amelyet az egyenes vonalú tárgyak kevésbé tűrnek. Mivel az ablakok érzik meg leginkább ezt a nyomáskülönbséget az utastér és a levegő között, ezért kerekítettnek kell lenniük, ellenben komoly veszély forrása lehet.

Pontosan ez történt 1953-ban és 1954-ben, amikor két Comet repülőgép szétesett a levegőben, több tucat halálos áldozatot követelve. Az esetek kivizsgálása során kiderült: az ablakok alakja is felelős volt a tragédiáért. 

De más, biztonsági okok is előtérbe kerültek. "Az élek felsérthetik a könyököket, a térdeket, a csípőt vagy a test bármely részét, amellyel érintkezésbe kerülnek" – mondta Anthony Harcup, a Teague tervezőház vezető igazgatója. Azon túl, hogy a lekerekített ablakok jól néznek ki, sokkal nagyobb biztonságban tartanak minket az égbolton. Ráadásul a felület az élek találkozásánál kophatnak el legjobban, a lekerekített felületen viszont ezzel sem kell számolni.

Forrás: businessinsider.comsimpleflying.comtravelandleisure.com

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek