Budapestről Törökország harmadik legnagyobb városába repít a Sun Express

Antalya mellett immár Izmir is elérhetővé válik a nyári utazási időszakban a Sun Express menetrend szerinti járataival. Izmirbe eddig csak charterjáratok közlekedtek a magyar főváros repteréről, júniustól azonban menetrend szerinti járatokat indít a török légitársaság Budapest és Izmir között.

Rengeteg történelmi épületet is felkereshetünk a tengerparti városbanForrás: Muratcan Kırmızıgül/Pixabay

A Boeing 737-800-as repülőgépei Június 18. és október 2. között hetente egy alkalommal, szombatonként közlekednek majd. Antalyába pedig hetente ötször repül a főszezonban a légitársaság – írja az airportal.hu.

A járatok helyi idő szerint délben indulnak Izmirből, Budapestre 13 óra 20 perckor érkeznek meg, majd 14 óra 10 perckor szállnak fel Ferihegyről, és 17 óra 20 perckor szállnak le Izmirben.

A török légitársaság Antalya és Budapest közötti járatai jelenleg is közlekednek hetente egy alkalommal, szombatonként, a nyári menetrend kezdetétől, március 27-től a járat átkerül vasárnapra. Május elejétől már heti kettő (szerda és vasárnap), május 25-től három járat (szerda, péntek és vasárnap) lesz elérhető Antalyába. Június 7-től szeptember végéig jellemzően pedig már hetente öt alkalommal (hétfő és szombat kivételével a hét minden napján) repül a légitársaság a magyar főváros és a törökországi üdülőhely között, októberben pedig hetente háromszor.

A 2022-es nyári menetrendben hetente 35 járat repül Törökországba a magyar fővárosból, a Sun Express járatai a kínálat 13 százalékát adják.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek