Most fillérekért utazhatunk az európai nagyvárosokba

Nemcsak a fapadosok, de a nemzeti légitársaságok is jelentősen csökkentették a repülőjegy áraikat az omikron vírusvariáns megjelenése miatt - olvasható a pozsonyi Új Szó oldalán.

Tudjuk, hogy még a leghihetetlenebb árra is rakódik egy kis illeték, de akkor is, ezek a lehetőségek igencsak elgondolkodtatók. Európán belül szinte minden városba tudunk foglalni 10–30 euróért repülőjegyet, néha még ennél is olcsóbban, de a távolabbi, EU-n kívüli célállomások is kedvező áron foglalhatók. Ugyanakkor nagyon nehéz kiszámítani, hogy milyen beutazási feltételek lesznek a célországban egy hét múlva.

A légitársaságok nagyon olcsó jegyárakat kínálnak az utasoknak. A kép csak illusztrációForrás: StelaDi /Pixabay

A szükséges Covid-tesztek és igazolások költségeit nyugodtan hozzácsaphatjuk a repülőjegy árához, de távolabbi célállomásoknál megfigyelhető, hogy főleg azokra a helyekre repülhetünk kedvező áron, ahol nincsenek beutazási feltételek, azaz oltással beléphetünk az országba. Ezt persze a repülőtársaságok is tudják, és ezért igyekeznek csábító árakkal utasokat szerezni sokszor üres, vagy nagyon szellős utasterű gépeikre.

Na de, maradjunk az áraknál. Budapestről vagy Bécsből Milánóba, Rómába, a jordániai Ammánba, Barcelonába és Athénba most 20 euró alatti áron foglalhatunk. És Berlinbe, Párizsba, Londonba, Brüsszelbe vagy Mallorcára sem kerülnek a jegyek többe mint 30 euró. Európán kívül az egyik nagy sláger most az Amerikai Egyesült Államok. Jelenleg 300 euró körüli áron utazhatunk New Yorkba, Chicago városába, vagy aki tengerparti nyaralásra vágyik, annak jó választás lehet Miami 439 euróért. 

Az akciós repülőjegyek listájaForrás: ujszo.com

Thaiföldre is csökkentek a jegyárak, Bangkok már 400 euróért foglalható, Phuket (ahova teszttel és oltással utazhatunk a Phuket Sandbox programon belül) 459 euróért. Mexikó népszerű tengerparti városa, Cancún is olcsón foglalható – Bécsből 400 euróért, de aki egy madridi utazással párosítja az egzotikus nyaralást, annak a mexikói jegy csak 299 euróba kerül. Mexikó azon kevés országok egyike, ahova az oltatlanok is utazhatnak.

A nemzetközi légitársaságok is akciós repjegyeket kínálnak. A kép illusztrációForrás: april_kim/Pixabay

Sokáig lehetne még sorolni a lehetőségeket. A lényeg, hogy a légitársaságok - bár mindegyik eltérő mértékben - lehetőséget adnak a rugalmasságra. Ha valami mégis közbejön, némi ráfizetés ellenében módosíthatunk a foglalásunkon, ha pedig mégsem tudunk utazni, vagy visszaadják a pénzt, vagy kuponra váltják be, amit később felhasználhatunk. A szabályok légitársaságonként eltérőek, így foglalás előtt mindenképpen ellenőrizni kell a tarifa kondícióit, a módosítási és lemondási szabályokat.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek