Megnyílt a spotter torony a szolnoki repülőmúzeumban

Féléves zárvatartást követően május 11-én ismét megnyitotta kapuit a RepTár Szolnoki Repülőmúzeum, ahol idén több újdonsággal is várja látogatóit, az egészségügyi szektorban dolgozók áldozatos munkáját pedig december 31-ig érvényes ingyen belépéssel köszöni meg – tájékoztatta szerkesztőségünket az intézmény.

Forrás: RepTár Szolnoki Repülőmúzeum

A múzeum élménytára elektromos rollerbérlési lehetőséggel bővült, így már tőlük indulva is fel lehet fedezni és bejárni Szolnok nevezetességeit. Aztán újdonság az is, hogy kialakítottak az épületben egy baba-mama szobát, ahol a szülők megfelelő körülmények között tudják kisbabájukat megetetni, tisztába tenni, és amelyet kényelmes fotellel, pelenkázóasztallal és szagmentes pelenkakukával szereltek fel.

A múzeum Hangárja egy új technológiával gazdagodott. Itt olyan, három dimenziós holografikus tartalmakat képesek létrehozni, amelyek páratlan digitális látványt nyújtanak, pont úgy, mintha a levegőben lebegnének. Ugyanakkor idén már a RepTár udvarán lévő spotter torony is látogathatóvá vált, amelyből belátható a múzeum teljes területe, és különleges szögből csodálhatók meg a kiállított repülőgépek, helikopterek.

Ez itt AncsaForrás: RepTár Szolnoki Repülőmúzeum

És új lakója is van az intézménynek, egészen pontosan az az An-2-es kétfedelű légijármű, amely tavaly decemberben érkezett a régi repülőmúzeumból, és idén a RepTár udvarára költözött be. A Magyarországon Ancsának becézett jármű a mai napig a legnagyobb egymotoros repülőgépnek számít, a II. világháború után ezt gyártották a legnagyobb számban. Az Ancsával kiegészülve már több mint ötven repülőgéppel várják a látogatókat.

Az Indóházban kialakítottak egy szobát, ahol a múzeum tulajdonában lévő, felajánlásokból származó értékes hagyatékok és gyűjtemények (fotók, emlékiratok, dokumentumok, repüléstörténeti folyóiratok, könyvek, emléktárgyak) tekinthetők meg.

A Magyar Légierő legendája, a RepTár ékköveForrás: RepTár - Szolnoki Repülőmúzeum / Facebook

A Hangárban pedig a MiG-21 vadászrepülőgép egyes rendszereinek működését szemléltető tablókból szerveztek kiállítást, amelyeken többek között megfigyelhető a tüzelőanyag-, a hidraulika- és a levegőrendszer működése is. A részletes oktatási anyagok segítségével tanulmányozni lehet az orrkúp és a repülőgép stabilizátor mozgatását is. A kiállítás anyagát képező tablókat a '60-as évektől kezdődően, a Kilián György Repülőműszaki Főiskolán használták a műszaki tiszt- és tiszthelyettesi állomány képzésére. Az oktatási segédanyagot az NKE Hadtudományi és Honvédtisztképző Karának Repülő Sárkány-hajtómű Tanszéke ajánlotta fel a RepTárnak.

 

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek