Átcsúszott az ellenőrzésen, majd elsült a gépen a paprikaspré

Egy Floridából New Jersey-be tartó járat utasainak igencsak kellemetlen élményben volt részük, amikor nem sokkal a felszállás előtt működésbe lépett egy paprikáspré, mely a torokbántalmak mellett késést is okozott.

A kép illusztrációForrás: Schnoeppl/shutterstock.com

A United Airlines 1061-es járata Fort Myersből készült elindulni, amikor több utas köhögni kezdett, miután az egyik férfi elmondása szerint véletlenül rányomott a paprikasprére, amelyet kulcstartóján hordott. Az eszköz ugyan mind az 50 államban legális, de repülőgép fedélzetén nem szállítható, ebben az esetben viszont valahogyan mégis átment az ellenőrzésen.

"Persze mindenki a koronavírusra gyanakodott, amikor hallatszódni kezdett a köhögés - mondta az egyik utas, Joseph Grande, hozzátéve, hogy ő is a maszkjához kapott. Az utasok lehetőséget kaptak a leszállásra, de a korlátozások miatt nem volt egyszerű újabb járatot találni, miután a United csak minden második nap közlekedik Fort Myers és Newark között.

Grande és barátnője mindenesetre úgy döntöttek, hogy leszállnak, bár mint mondták, nem kaptak túl sok segítséget a Unitedtől az utazás átszervezéséhez illetve a szállásfoglaláshoz. Szerencséjük volt, hogy a rokonaiknál tölthették az éjszakát. Az eredeti járat nem sokkal később elindult, a késés összesen egy óra és 21 perc volt - adja hírül a dailymail.co.uk.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek