Videóra vették az utasok, ahogy Denver fölött darabokra hullik egy Boeing hajtóműve

A hatalmas robbanás félreérthetetlen volt a United Airlines 328-as járatán utazók számára, akiknek gépe nem sokkal azelőtt szállt fel a Denveri Nemzetközi Repülőtérről szombat este. A fedélzetén 241 utassal, Honolulu felé tartó gép jobb oldali hajtóművének lángolását és darabjainak leszakadását a gép ablakából követték az utasok, és bár többségük egymás kezét megfogva imádkozott, volt olyan utas, aki videót is készített a hajtómű szerteszét hulló borításáról. Mindeközben a pilóta nyugodt hangon közölte, hogy súlyos meghibásodás miatt azonnal vissza kell térniük a repülőtérre – írja cikkében a CNN.

A repülőgép hajtóművéről több ezer láb magasságból lehulló darabok egy denveri külváros lakóövezetében az udvarokon és üres telkeken értek földet olyan szerencsésen, hogy sem emberek nem sérültek meg a következtében, sem anyagi kár nem keletkezett. Akik meglátták az égből lepotyogó első törmelékeket, igyekeztek biztonságos helyre futni.

A Denvertől 40 kilométerre észak-nyugatra fekvő Broomfield rendőrparancsnoksága által készített fotón a hajtómű borításának egy darabja láthatóForrás: AFP/-

A repülőgép hajtóművének borítása szinte teljes nagyságában pont egy családi ház ajtaja előtt zuhant le, a szemben lakó szomszéd először azt hitte, hogy a kerti trambulint kapta fel a szél, és hordta el egy házzal odébb. A ház tulajdonosa egy sajtónyilatkozatában elmondta, hogy az egészen apróra szétrobbant roncsdarabok még hosszú percekig hullottak a környékre. 

A repülőgép mintegy fél órán át volt a levegőben, a pilóták a segélyhívást követően visszafordultak a repülőtérre, majd biztonságosan leszálltak a Boeing 777-200 repülőgéppel. A területi közlekedésbiztonsági hatóság vizsgálja a baleset okát és körülményeit.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek