Kevesebb lézer, de több drón zavarja a repülőket

Immár huszadik alkalommal adta ki a légiforgalmi szolgáltatók által önkéntesen bejelentett események (EVAIR) elemzését a Eurocontrol. A dokumentum a 2013 és 2017 közötti időszak eseményeit dolgozza fel, összesen 28 ezer jelentés adatait tartalmazza, illetve az IATA repülésbiztonsági trendjeit (STEADES) is figyelembe vették elkészítése során.

Drón - illusztrációForrás: MikaGeiloo/pixabay.com

A jelentés kiemeli, hogy egy-egy célzott repülésbiztonsági kampány vagy új szabályozás bevezetése után 3-5 évig csökkent az olyan típusú események száma, amelyre az akció fókuszált. A kampányok hatása azonban csak időleges, a befejezésüket követően az események száma újra növekedésnek indul.

A drónokkal történő találkozások száma jelentősen, 4-5-szörösére nőtt a vizsgált időszakban. Ezek főleg akkor történnek, amikor a repülőgépek a futópálya végső megközelítését végzik, de magasabban is előfordultak esetek. A jelentések mindössze tíz százaléka esett a veszélyes megközelítések kategóriájába, ám több olyan eset is volt, amikor mindössze néhány méter távolságra kerülte el a repülőgép a pilóta nélküli repülőeszközt.

A lézeres zavarások még mindig problémát jelentenek, azonban közel harmadára csökkentek a vizsgált időszak végére, amelyben az is közrejátszott, hogy időközben a legtöbb országban bűncselekménnyé nyilvánították.

Az utóbbi években a fedélzeti ütközéselkerülő rendszer (ACAS) riasztásainak aránya állandósult, körülbelül 20 ezer járatra jut egy-egy megoldási javaslat (RA). Az esetek többsége utazómagasságon történt, ugyanakkor 184 hamis riasztás is történt a TCAS II hibrid megfigyelési módja miatt.

A jelentés alapján a pilóták és a földi személyzet közötti kommunikációs zavarok immár második éve a légiforgalmi események bekövetkezésének vezető oka. Egyre ritkábban fordul elő a hívójelek összetévesztéséből eredő eset, valamint a légiforgalmi szolgáltatók is kevesebbszer fedeztek fel hasonlóságot a hívójelek között. Ez is bizonyítja, hogy azok a légitársaságok, amelyek használják a Eurocontrol hívójel-összehasonlító alkalmazását (CSST), jóval kevesebb esetben szembesülnek ezzel a problémával.

A GPS-jelek kimaradása a politikailag instabil területek felett okozott problémát. Ez főleg a Fekete- és Kaszpi-tenger környékét, illetve a kelet-mediterrán térséget jelentette az elmúlt időszakban.

Az EVAIR a Eurocontrol által létrehozott közös platform, ahol a légitársaságok, illetve légiforgalmi szolgáltatók oszthatják meg névtelenül a légiforgalmi irányítást érintő eseményeket. A bejelentők minden esetről kapnak visszajelzést, ami az utóbbi években egyre hamarabb megtörténik. Míg 12 évvel ezelőtt, a rendszer indulásakor ez több mint 60 napot vett igénybe, addig ma már 15-20 napon belül választ kapnak az érintettek az esemény feldolgozásáról.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek