Félúton két ország között, a levegőben mondták ki a boldogító „igen”-t

Egy esküvő tervezése soha nem egyszerű feladat, különösen akkor, ha a pár két különböző országból származik.

Egy ausztrál-új-zélandi pár úgy döntött, hogy még különlegesebbé teszik a nagy napot azzal, hogy a boldogító „igen"-t a felhők fölött mondják ki, félúton a két ország között. A menyasszony ezért eleve esküvői ruhában, fátyolban és kezében csokorral szállt fel a Sydneyből Auckland-be induló gépre, a fedélzeten pedig már várt jövendőbelije.

A kép illusztrációForrás: 4 PM production/Shutterstock

A gépen zajlott le a ceremónia, melyet úgy időzítettek, hogy pont félúton legyenek, amikor házastárssá nyilvánítják őket. Az esemény lezárásaként David és Cathy, az ifjú házasok végigsétáltak az üléssorok között, és engedélyt kaptak arra is, hogy a pilótafülkében készítsenek el egy esküvői fotót.

Az esküvőt videón is rögzítették:

A különös esküvő ötlete onnan jött, hogy a pár 2011-ben akkor találkozott, amikor mindketten az Airport City nevű számítógépes játékkal játszottak, majd első randijuk helyszínének Sydney repterét választották. David eredetileg a lánykérést is egy Brisbane-Melbourne járatra tervezte, de végül túl ideges volt, hogy ezt ott és akkor megtegye.

A pár egyébként a földön hivatalosan is összeházasodott, még mielőtt felszállt a gép. Mikor engedélyt kértek az esküvőre az őket utaztató Jetstar légitársaságtól a szervezet minden, a gépen utazónak küldött egy e-mailt, amiben jelezték, hogy videó felvétel is fog készülni repülés során, noha azt nem árulták el, hogy valójában egy esküvő fog lezajlani, írja a Travel+Leisure.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek