Könnyekig meghatotta az utasok kedvessége az önként dolgozó sztyuvikat

Néhány nappal ezelőtt jelentették be, hogy a legrégibb brit utazási iroda a Thomas Cook csődbe ment. Ez egyben több százezer külföldön rekedt utast is jelentett, akiknek a hazaszállítását meg kellett oldani. A brit polgári repülésügyi hivatal (CAA) haladéktalanul hozzálátott a Matterhorn-művelet nevű készenléti tervének végrehajtásához, amelyet a 160 ezer külföldön lévő brit utas hazaszállítására dolgoztak ki. Ez Nagy-Britannia történetének eddigi legnagyobb ilyen jellegű békeidőbeli művelete.

A Thomas Cook repülőjeForrás: Michelle Jubb/Facebook

Hogy miként élték meg a Thomas Cook dolgozói és az utasok a hazatérést, arról egy szívmelengető posztban számolt be egy utas saját Facebook oldalán. A posztban arról írt, hogy az utazási iroda gépével repültek haza, melyen a Thomas Cook légiutas-kísérői teljesítettek szolgálatot – csakhogy teljesen ingyen. Tökéletesen végezték a feladatukat, azonban mindezt önként tették, fizetést már nem kaptak érte.

A légiutas-kísérők könnyek között mondtak köszönetetForrás: Michelle Jubb/Facebook

Mivel a cél pusztán annyi volt, hogy az angolok hazajussanak, a gépen nem volt étel, vagy bármilyen más kényelmi megoldás, azonban a gondos kísérők mégis szereztek teát és kávét, hogy legalább egy forró itallal megvendégelhessék az utasokat. Kedvességüket látva a repülőn utazók úgy döntöttek, hogy egy kis gyűjtést rendeznek nekik, hogy megköszönjék az önként nyújtott segítséget. Mikor az összeget átadták, a légiutas-kísérők a könnyekig meghatódtak és így is mondtak köszönetet az utasoknak a nem várt gesztusért.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek