Reptérépítési bumm rázza meg Indonéziát

Annyira dübörög az indonéz turizmus, hogy eljött az idő a repterek drasztikus bővítésére és felújítására, ennek a témának szentelt cikket a Bloomberg gazdasági oldal. A főváros, Jakarta új repülőteret is kap majd, de a régit is bővíteni szándékoznak, mindezt milliárd dolláros értékben.

Jakartai repülőtér.Forrás: AFP/Adek Berry

A meglévő Sukarno-Hatta Nemzetközi Repülőtér új termináljára és futópályájára már eddig is dollármilliónyi összeget költöttek, és most vizsgálják egy teljesen új, tehát zöldmezős légikikötő építésének lehetőségeit, ami akár 7 milliárd dollárt is felemészthet. Mindez a Bloomberg szerint illeszkedik a nemzetközi trendekbe, a környéken Bangkok és Kuala Lumpur is feltuningolta reptereit, de Kínában és Dél-Koreában is zajlanak ilyen folyamatok.

 

Jakartában is elengedhetetlenné vált ez, egy évtizeden belül 46 százalékkal, 100 millióra nőhet az évi utasforgalom.  

Ráadásul nem csak a turizmus miatt szükséges a bővítés, hanem mivel Jakarta régióját 50 milliónyian lakják, nekik is nagyobb létesítmények kellenek. Példának Londont hozták fel, amit öt repülőtér szolgál ki. Ráadásul az indonéz légifuvarozás mérete fű alatt a világ ötödik legnagyobbjává vált.

Az új repülőtér helyét még nem választották ki. Az is lehet, hogy a Sukarno reptér mellé kerül, akkor 600 hektárt igényelne, de az is megeshet, hogy 2000 hektáron, a tengertől elhódított területen építik fel 2021-re, hogy aztán 45 millió utast kezeljen. Amúgy Szumátra szigetén, Medanban is folyamatban van a reptér bővítése, hisz itt is 18 millió utassal számolnak a következő években.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek