Budapestnek is szerepe van a prágai reptér rekordjában

Nemrég írtunk róla, hogy a budapesti repülőtér milyen rekordgyanús ütemben növekszik, erre jött a hír az MTI-től: a prágai is. Azt írják, rekordszámú, 16,8 millió utast kezeltek 2018-ban a Václav Havel repülőtéren, 9 százalékkal többet, mint 2017-ben – jelentette a repülőtér keddi közleményében.

berlin,prága,évindítóForrás: shutterstock.com

A legnagyobb cseh légikikötő utasforgalma 2013 óta folyamatosan nő. Tavaly éves összehasonlításban mintegy 5 százalékkal 155 530-ra emelkedett a fel- és leszállások száma is. Václav Rehor, a repülőtér igazgatóságának elnöke szerint a forgalom növekedéséhez az is hozzájárult, hogy a repteret tavaly három új légitársaság is igénybe vette és a célállomások száma héttel emelkedett. Hozzátette:

Különösen a hosszútávú járatok száma és kihasználtsága emelkedett. Ezeket a járatokat éves összehasonlításban mintegy 250 ezerrel több utas használta, ami 24 százalékos növekedés.  

A prágai repülőteret 2018-ban 69 légitársaság használta és a cseh fővárosnak a világ összesen 171 városával volt menetrend szerinti légi összeköttetése. A legtöbben tavaly is Nagy-Britanniába utaztak, több mint 2 millióan, ebből Londonba 1,3 millióan. Nagy volt az érdeklődés Oroszország, Spanyolország és Németország iránt is.

2017-hez viszonyítva a legnagyobb mértékben Budapest iránt nőtt meg az érdeklődés, mégpedig 82 százalékkal.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek