Megnyílt az új utasmóló a ferihegyi reptéren

Augusztus 1-től indít repülőgépjáratokat a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren a 2B Terminálhoz kapcsolódó új utasmóló. A több mint tízezer négyzetméter alapterületű utasforgalmi épületet fokozatosan helyezik üzembe, ezzel bővítve a repülőtér kapacitásait - olvasható a Budapest Airport közleményében.

Az új, B oldali utasmólóról a Wizz Air kazah fővárosba tartó Airbus A 320 típusú gépének utasai vehették elsőként birtokba az új, C 12-es jelű kaput. 

A C 12-es jelű kapun keresztül elsőként a Wizz Air asztanai járata indulhatott el, amit Magyar Hajnalka repülőgép kapitány és személyzete vitt az kazah fővárosbaForrás: Mandiemese.Hu

A tervezett határidőnél két hónappal korábban adták át a B oldali utasmólót, amelyet másfél évvel ezelőtt, 2017. március 1-én kezdték el építeni, az első munkafázis a területen a beton feltörésével kezdődött. A vasbeton-acél szerkezetű utasforgalmi épület tavaly novemberben érte el a tetőszintet, és a viszonylag enyhe téli időjárás miatt gyakorlatilag leállás nélkül haladhattak a belső építési-szerelési munkálatok.

A B-oldali utasmolóhóz, mire teljesen kiépül, egyszerre három, ún. szélestörzsű (interkontinentális) utasszállító és négy keskenytörzsű közép-hatótávolságú repülőgép csatlakoztatható, vagy egyidőben tíz keskenytörzsű gép kiszolgálása folyhat. Emellett buszos beszállítók is lesznek, így összesen huszonhét-féle variációban lehet folytatni az utaskiszolgálást a terminálon - fogalmaz közleményében a Budapest Airport.

Forrás: Mandiemese.Hu

A közleményben arról is írnak, hogy még az idén ősszel elkezdődik egy új légi teheráru kezelő központ, a Cargo City építése a 2. Terminál közelében a vecsési oldalon, és ugyanitt decemberben megkezdődnek egy új, hatszintes parkolóház építési munkái is.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek