Felszállt a Ryanair első Budapest-Santander járata

Tavaly nyár végén jelentette be a Ryanair, hogy közvetlen járat nyitását tervezi Budapestről az észak-spanyolországi Santanderbe, most pedig itt a hír, hogy hétfő délután el is indította az első gépét a spanyol városba. A légitársaság hetente kétszer közlekedik a budapesti Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér és a santanderi Seve Ballesteros Repülőtér között.

Forrás: Tracey Adams / Flickr

Santander egy 180 ezres lakosú tengerparti kikötőváros, a Vizcaya-öböl legnépszerűbb üdülőhelye és egyben Kantábria tartomány fővárosa. Hangulatos, pálmafákkal övezett tengerparti sétánya és kiváló minőségűként emlegetett strandjai mellett több érdekes múzeumba is betérhetünk: a Museo de Bellas Artes Goya, Zurbarán, Mengs és helyi festők műveit tárja elénk, míg a tengerészeti múzeumban ritka bálnacsontvázakat és legalább 350 helyi halfajt láthatunk. Santander közelében található az UNESCO világörökség részét képező, őskori barlangrajzokat rejtő Altamira-barlang is, amelyet annyira féltenek, hogy a turisták csak 37 percig tartózkodhatnak benne, és őket is csak akkor engedik be, ha internetes sorsolással választották ki őket - erről itt írtunk korábban. A barlang történetével egyébként a santanderi archeológiai múzeumban is megismerkedhetünk, ha időnk engedi.

Emellett Santanderből könnyen elérhető a többi észak-spanyolországi régió, keletre Baszkföld, nyugatra Asztúria. Ugyanakkor a városból félóránként járnak buszok Bilbaóba is, ami kicsit messzebb van, de rengeteg látnivalóval kárpótol. A nyüzsgő baszk metropolisz egy ultarmodern Guggenheim múzeum otthona, és hangulatos óvárosa sem fog csalódást okozni senkinek. Érdemes tehát autót bérelni, ha minél több környékbeli nevezetességet szeretnénk bejárni.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek