Karácsonyra felturbózott wifit kaptak a repülőtér utasai

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér utasforgalmi területein, az indulási és az érkezési szinten is jelentősen javult a vezeték nélküli internet elérhetősége. A Budapest Airport a korábbinál is jobb lefedettséget és jelerősséget ígér az új rendszerrel, amely a korábbi kapacitás többszörösét nyújtja a wifis eszközöket használó utasoknak.

Az év végi ünnepek alatt még könnyebb lesz tartani a kapcsolatot szeretteikkel a repülőtérről induló, vagy ide érkező utasoknak. A Budapest Airport, amely éppen öt évvel ezelőtt, Európában az elsők között indította el a terminálon a teljesen ingyenes vezeték nélküli internet szolgáltatást, az utasok és a velük együtt utazó kütyük számának jelentős emelkedése, nem utolsó sorban pedig a felhasználói szokások változása miatt bővítette most a wifi szolgáltatást.

Forrás: Budapest Airport

A gyakorlatban a korábbi 2,4 GHz mellett már 5 GHz-es frekvenciasávon is működik a wifi, teljesen megújított háttér infrastruktúrával és megemelt sávszélességgel. A repülőtér szakemberei javítottak a lefedettségen is annak érdekében, hogy a több tízezer négyzetméternyi terminál területen lehetőleg mindenhova eljusson a wifi jel. Az új rendszerre átállás megdöbbentő számokat hozott: már a legelső napon hat-nyolcszorosára ugrott az egyidejűleg felcsatlakozott készülékek száma, miközben a minőség is jelentősen javult.

Folyamatosan figyelemmel követik az ingyenes vezeték nélküli internetet biztosító rendszerek teljesítményét, hogy az utasok gyorsan, akadozások nélkül használhassák a repülőtéri wifit.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek