Megszűnt egy brit légitársaság - több mint százezren rekedtek külföldön

Beszüntette működését hétfőn a brit Monarch Airlines: minden járatot töröltek, és a jegyértékesítést is leállították. Összesen száztízezer utas rekedt külföldön, akiket a kormány megbízásából a hatóságok juttatnak majd haza - írja az airportal.hu.

A Polgári Légügyi Hatóság (CAA) példa nélkülinek nevezte az esetet.

A utasok hazaszállításához tíz Airbus A320-as repülőgépet béreltek a Qatar Airwaystől személyzettel együtt, de egyes hírek szerint a kanadai Air Transattól és több más légitársaságtól (easyJet, Freebird Airlines, HiFly, Titan Airways, Wamos Air) összesen 30 repülőgép érkezik az utasok "mentésére".

Az Egyesült Királyság ötödik legnagyobb, főként charter és menetrend szerinti üdülőjáratok üzemeltetésével foglalkozó légitársasága akkor jelentette be működése beszüntetését, amikor egyetlen gépe sem volt a levegőben. Azokat az utasokat, akik már a repülőtéren voltak, SMS-ben értesítették arról, hogy leállt a légicég.

Jelenleg a KPMG könyvvizsgáló cég három csődbiztosa irányítja a Monarch légitársaságot, illetve a csoporthoz tartozó, utazással és légiközlekedéssel foglalkozó leányvállalatok többségét.

Fotó: Transport Pixels / Flickr


A Monarch Airlines az airportal.hu információi szerint már tavaly is közel került a csődhöz, mivel az éves járatszervezői engedély kiadásához nem rendelkeztek megfelelő anyagi háttérrel. Ezt akkor némi késéssel még sikerült biztosítani, idén azonban már nem kapták meg az engedélyt. A Monarch Airlines a 2016 októberében zárult üzleti évre 330 millió euró veszteséget jelentett, míg egy évvel korábban még szolid, 30 millió eurós nyereséget termelt. A fő ok a bevételek drasztikus csökkenése volt – írja a BBC.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek