Több száz utas bőröndjét küldte a világ másik végére egy tréfás kedvű reptéri alkalmazott

Több száz utas bőröndjét küldte a világ másik végére egy tréfás kedvű reptéri alkalmazott

Aki a kézipoggyásszal történő utazást preferálja, újabb remek sztorival fog gazdagodni arról, miért is kényelmesebb illetve biztonságosabb így repülni. A világ legnagyobb repterén ugyanis nemrégiben füleltek le egy dolgozót, aki puszta szórakozásból cserélte össze az utasok feladott bőröndjeit (pontosabban azok címkéit), és London, Manila, Hong-Kong vagy Perth helyett egészen máshova küldött például csomagokat.

A fondorlatos poggyászkezelőt Tay Boon Keh-nek hívják, és a mind méretében, mind megjelenésében lenyűgöző Changi repülőtéren dolgozik Szingapúrban. A 63 éves férfit összesen 286 rendbeli vétséggel gyanúsítják, hisz ennyi bőröndöt küldött a világ másik felére, hogy borsot törjön szegény utasok orra alá. Az első csínyt 2016 novemberében követte el, amikor egy, a malajziai Penangba tartó bőröndöt "térített el". Ennek sikerén felbuzdulva mondhatni vérszemet kapott, és szinte minden nap eltájolt egy csomagot, míg el nem kapták idén februárban.

Amikor szeptember 19-én bíróság elé került, Tay nem adott világos magyarázatot arra, miért tolt ki az utasokkal, illetve az érintett légitársaságokkal (Singapore Airlines, SilkAir, Lufthansa). Ha elítélik, a férfi akár egy év börtönt is kaphat, ráadásul a 286 rendbeli vétség pénzbüntetését is egyenként ki kell fizetnie - írja a Travel and Leisure magazin.

Fotó: Changi Airport Group

A Changi reptér válaszul megszigorította a bőröndökhöz történő hozzáférés protokollját, illetve növelte a biztonsági kamerák által lefedett területeket.

Akit ez a sztori nem győzött meg a csomagfeladás kockázatairól, annak figyelmébe ajánljuk az Egyesült Államok Nashville-i repterén történt múlt havi incidenst, amelynek keretében több mint kétszáz utas bőröndjét áztatták el szennyvízzel.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek