Letartóztatták az anyát, aki takarót szerzett a turistaosztályon utazó fiának

Letartóztatták az anyát, aki takarót szerzett a turistaosztályon utazó fiának.

Panamából a perui Limába repült a Copa Airlines gépe, amelyről egy business class-on utazó édesanyát letartóztattak, mert egy plédet vitt a turistaosztályon utazó fiának. Legalábbis ezt állítja Sara Celeste Farfan Garcia, akit végül a rendőrség családjával együtt szállított le a gépről - írja a brit Telegraph.

A fotó csak illusztrációFotó: David De Lossy / Getty Images

A nő azt mondja, azért ült külön a gépen, mert fiának és a család többi tagjának már csak a turistaosztályon tudott helyet foglalni, de amikor át akarta vinni alvó gyerekének a plédjét, az egyik légiutaskísérő ezt nemcsak szóban ellenezte, de fizikailag is megakadályozta, és visszavette a gyerektől a takarót - arra hivatkozva, hogy a turistaosztály utasainak nem jár. A szóváltás dulakodássá fajult, az utaskísérő pedig a reptéri rendőrséget hívta, akik az egész családot leszállíttatták, rendőrautóba ültették, majd több órán át a rendőrörsön hallgatták ki.

Az eset még június 15-én történt, a nő Facebook-oldalán posztolta az erről készült két videóval együtt, hogy mennyire megdöbbentette a stewardess reakciója, és köztük is az, ahogyan szerinte a légiutaskísérő szimulálta a dulakodás közben megsérült lábának fájdalmát, mintha ő okozta volna a sérülését.

A légitársaság az esetre reagáló közleményében azt írta, hogy a nő agresszíven lépett fel a fedélzeti és a biztonsági személyzettel szemben is, akik az adott körülmények között helyesen jártak el. És nem azért tessékelték le a gépről, mert takarót akart vinni fiának, hanem a viselkedése miatt kellett landolás után a reptéri rendészeti hatóságnak lekísérni őket a gépről. A közleményben arról is írnak, hogy az incidens közben egyik alkalmazottuk megsérült, és a gép leszállása után orvosi ellátásban részesült. Ezért hivatalból még aznap feljelentették az utast, azon utasoktól pedig - akik szemtanúi voltak az esetnek - a közleményükön keresztül kértek elnézést. Azóta a nő is feljelentette a panamai légitársaságot. A Facebook-oldalán a történetét több mint 39 ezren osztották meg, a hozzászólok egy része a légiutaskísérőt és a légicéget ítéli el, egy másik része pedig azt kritizálta, szülőként miért nem ült ő is gyereke mellett turistaosztályon.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek