Az EasyJet repülő könyvtárral kedveskedik a gyerekeknek

Az EasyJet repülő könyvtárral kedveskedik a gyerekeknek

Gyerekekkel fokozattan stresszes lehet az utazás, és a szülők többsége ilyenkor nem tehet mást, mint okostelefont vagy tabletet nyom a kölyök kezébe. Az EasyJet ezen próbál segíteni azzal, hogy hétezer könyvet telepít flottájának fedélzetére – írja a TravelPulse.

 

Egy jó könyvvel bárhol le lehet kötni a gyerkőcötFotó: Barney Moss / Flickr.com

A Flybraries (a fly-repülés, illetve libraries-könyvtárak szavak házasításából keletkezett) projekt révén összesen száznegyvenhét gépen lesznek gyerekkönyvek, hogy kellemesebbé tegyék az utazást. A könyveket egyenként választotta ki Dame Jacqueline Wilson, aki maga is ünnepelt gyerekkönyvszerző. Az olyan klasszikusok, mint a Pán Péter, az Óz, a csodák csodája, az Aliz csodaországban és a Charlie és a csokigyár természetesen nem hiányoznak a kollekcióból.

A kezdeményezés mellett a légitársaság azt követően döntött, hogy egy kérdőív segítségével megállapították: a 8 és 12 év közötti gyerekkel utazó szülők 83 százaléka nyilatkozott úgy, hogy a gyerekek kevesebbet olvasnak, mint ők ennyi idős korukban.

A gyerekkönyvet számos témát járnak körül, de ezeken belül kiemelt szerepet kapott a kaland és az utazás kategória. A könyveket ugyan az utazás végeztével a fedélzeten kell hagyni, de a gyerekek hozzáférést kapnak más klasszikusok ingyenes letöltésére, ha kedvet kaptak a további olvasáshoz.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek