Európából sem lehet majd laptoppal repülni az USA-ba

Európából sem lehet majd laptoppal repülni az USA-ba

Csütörtökön jelentette be az amerikai kormány, hogy megkezdték a tárgyalásokat az érintett légitársaságokkal arról, hogy milyen feltételek mellett lehet betiltani az európai országokból induló transzatlanti repülőutakon a laptopokat az utastérben. A tilalomról szóló rendelet elsősorban a United Airlines, a Delta és az American Airlines légicég járatait érinti majd - írta csütörtökön a Reuters.

Még március 21-én lépett életbe a Trump-kormányzat döntése arról, hogy a Közel-Kelet és Észak-Afrika nagyvárosaiból érkező non-stop járatokon tilos a fedélzeten a mobiltelefonnál nagyobb elektronikus eszközöket használni. Legutóbb pedig az Egyesült Királyság jelentette be, hogy a korlátozást ott is bevezetik, amelyben inkább a kütyü pontos méretét veszik alapul. Az Egyesült Királyság korlátozásának értelmében például nem lehet felvinni a fedélzetre 16 centiméternél hosszabb, 9,3 centiméternél szélesebb, és másfél centiméternél vastagabb elektronikus eszközt. Az Egyesült Királyság az alábbi országokból érkező járatokon tiltja ezeket a kütyüket: Egyiptom, Jordánia, Libanon, Tunézia, Törökország és Szaúd-Arábia.

A hatóságok ugyanis minden esetben a laptopba rejtett bombák veszélyével indokolták a lépést, néhány légitársaság pedig egyből azon kezdett el tanakodni, hogyan tudnának enyhíteni a terrorfenyegetés elleni korlátozások okozta kellemetlenségeken. Az Emirates és a Turkish Airlines például azóta már közvetlenül beszállás előtt gyűjti be, ellenőrzi, és együttesen viszi fel a repülőgépre a laptopokat és más kütyüket. A légügyi szakértők szerint ez azonban még mindig nem jelent teljes megoldást.

Ezért az Egyesült Államok Belbiztonsági Minisztériumának tisztviselői csütörtökön találkoztak a légitársaságok képviselőivel, hogy a legfontosabb biztonsági kérdéseket megbeszéljék. Többek között például azt, hogyan lehet megakadályozni egyáltalán, hogy utazás alatt a repülőgép rakodó terében tárolt, több száz bőröndbe csomagolt laptop lítiumionos akkumulátora ne robbanjon fel a levegőben.

A Reuters pénteki cikke szerint a tegnapi tárgyalás zárt ajtók mögött zajlott, de egy, a lapnak nyilatkozó kongresszusi tisztviselő szerint a mobiltelefonnál nagyobb elektronikus eszközök tilalmát hamarosan kiterjesztik Európára is. Ez pedig már az olyan légitársaságokat is érintheti, mint a Lufthansa, a British Airways és az Air France-KLM. Jelenleg csak a közel-keleti és az észak-afrikai repülőterek szerepelnek az elektronikai kütyük tilalma alá tartozó repülőterek listáján, kérdés, hogy a Belbiztonsági Minisztérium milyen európai repülőtereken és mikortól vezeti be korlátozó rendeletét.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek