Egyre több reptéren büntetik csókdíjjal a hosszan búcsúzkodókat

Egyre több reptéren büntetik csókdíjjal a hosszan búcsúzkodókat

Több repülőtér között most legutóbb a Glasgow-i is bevezette az úgynevezett "búcsúcsók zóna díjat". Két fontot kell azoknak az autósoknak fizetni, akik tíz percnél tovább parkolnak a légikikötő előtti, erre kijelölt helyen, hogy kipakoljanak a csomagtartóból, és búcsúzkodjanak - írja a Turizmus.com.

Íme a tábla a dániai aalborgi repülőtérenFotó: Visitdenmark.com

Az ehhez hasonló szabályt már Heathrow, Gatwick, Luton, valamint a Manchester reptér is bevezette. A dániai aalborgi légikikötő vezetői is úgy vélték, valamit tenni kell az ellen, hogy az autók hosszabb ideig ne foglalják el a parkolóhelyet a főbejárat előtt. Hogy megakadályozzák a terjengős búcsúzkodásokat, felszereltek egy táblát, amivel az utasokat próbálják erre a problémára figyelmeztetni. Ezen a következő szöveg áll: "A csókolózás nem haladhatja meg a három percet".

Ez a 2010-ben bevezetett díj Glasgowban nagy felháborodást keltett, és többen azzal vádolták a légiközlekedési vezetőket, hogy egyszerűen csak több pénzt akarnak bezsebelni az utasoktól. A Telegraph szerint 600 ember írta alá ezt a tiltakozó listát. Glasgow-ban azonban azzal védekeztek, hogy ilyen módon is csökkenteni akarják az autóforgalmat, egyben arra ösztönözni az utasokat, hogy inkább valamelyik tömegközlekedési járművel közelítsék meg a repteret.

További híreket a Turizmus.com oldalon talál. A turisztikai szakma legfrissebb híreiért pedig iratkozzon fel a Turizmus Panoráma Bulletinre!
Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek