Megnyílt Moszkva negyedik nemzetközi repülőtere

    Megnyílt Moszkva negyedik nemzetközi repülőtere

    Felavatták Moszkva negyedik nemzetközi repülőterét hétfőn Zsukovszkijban. Öt és fél kilométeres leszállópályája, a katonai, a teher- és utasszállító gépek minden típusának fogadására alkalmas – írja az MTI.

    Az alapvetően fapados és charterjáratok fogadására berendezkedő zsukovszikiji repülőtér kiépítése mellett az orosz főváros három nemzetközi repülőtere – Seremetyevo, Vnukovo és Domogyedovo – túlzsúfoltsága és szolgáltatásainak drágasága miatt döntöttek.

    A moszkvai közúti körgyűrűtől mintegy 20 kilométerre délkeletre található Zsukovszkij kiépítésének első üteme 2014-ben kezdődött el, amelynek keretében egy 15 ezer négyzetméteres terminál készült el, áteresztő képessége évi 4 millió utas. 2019-re a tervek szerint a létesítménynek két, együttesen 60 ezer négyzetméteres terminálja lesz, évi 12 millió fős kapacitással.

    Az egyelőre nem konkretizált tervek szerint Zsukovszkij repülőterére is közvetlen expresszvonat jár majd a moszkvai belvárosból, mint Seremetyevóra, Vnukovóra és Domogyedovóra. Ez a vonat a Kazanyi pályaudvarról indul majd. A reptér mellett felépítenek egy 250 szobás szállodát és parkolórendszert is.

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Elsőként értesülne legfrissebb híreinkről és induló nyereményjátékainkról? Regisztráljon és iratkozzon fel hírlevelünkre! Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

    Utazzon!
    Az oldalról ajánljuk!