A Lufthansa repül először az új generációs Airbus-okkal

A Lufthansa vette át először az Airbus A320-as család új generációs típusát, az A320neót. A gépek új generációs hajtóműve 15 százalékkal kevesebb üzemanyagot fogyaszt, és jelentősen hozzájárul a zajcsökkentéshez.

A neo megjelölés a Pratt & Whitney által fejlesztett új generációs hajtóműre utal; new engine option. A továbbra is két hajtóműves típus 15 százalékkal kevesebb üzemanyagot füstöl el, amivel a légitársaság egy lépéssel közelebb kerül a „háromliteres flotta" építéséhez. A mennyiség az egy utasra 100 kilométer alatt jutó üzemanyag fogyasztást jelenti, írja a turizmusonline.hu.

Az új Airbus A320neoFotó: Lufthansa

Az új hajtóművek közel felére csökkentik a típus zajkibocsátását. Mindez köszönhető az új szárnyvégeknek, valamint annak, hogy a hajtóművek úgynevezett ventilátorfokozatának átmérőjét másfél méterről kettőre növelték, mely által a típus tolóereje szintén nagyobb lett.

Az A320neo összesen 180 üzleti és turistaosztályú üléssel rendelkezik. A gép elejében és végében található konyha és a mosdók új elrendezése több helyet biztosít a törzsnek ebben a részeiben. Ennek köszönhetően az első sorokban ülő business osztályú utasoknak nagyobb lábférőhely jut, míg a turistaosztályon további 12 ülést sikerült betoldani az A320 eddigi változatához képest.

A Lufthansa-csoport 2016 végéig 5 neót vesz át, az első gép a frankfurti bázison kezdi meg működését. Első járatát január 24-én a Frankfurt-Hamburg útvonalon teljesíti, következő deszintációja München lesz. A légitársaság összesen 116 neo típusú repülőgépet rendelt, amelyek közül 45 a nagyobb A321neo verzió. 2016 végére összesen öt A320neo átvételére számít a Lufthansa, a gépek pedig a frankfurti bázisról kiindulva teljesítenek szolgálatot.

A Lufthansa Csoport flottája alapvető változásokon megy keresztül: 2025-ig a cég 251 új repülőgépet tervez átvenni, amelyek értéke listaáron mintegy 30 milliárd euró.

A Qatar Airways lett volna az első

A neo-t eredetileg a Qatar Airways állította volna elsőként forgalomba 2015 decemberében, azonban technikai okok miatt a katariak átengedték az elsőbbséget másnak. Akbar al Baker légitársaságánál aggódtak amiatt, hogy - mint az a motorpróbák során kiderült - az új hajtómű indítását követően 3 percig alapjáraton üzemeltethető, vagyis nem kezdheti meg a gurulást.

A Lufthansa szintén decemberben szerette volna forgalomba állítani a típust, azonban a hajtóművek megfelelő működéséhez szükségesek voltak szofter- és hardverbeállítások. Január 6-ától azonban már az Airbus egyik üzemegységének is otthont adó Hamburgban végeztek tesztrepüléseket a típussal.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek