Márciusban indul a világ egyik leghosszabb légi járata

A légitársaság március 1-jén indítja el az első Dubajt Auckland-del összekötő non-stop járatát, a 14 ezer kilométeres utat kevesebb mint 16 óra alatt teszi meg.

 

Emirates A380 economy classFotó: Emirates

Az Emirates Airline első Dubaj és Auckland között közlekedő non-stop járata távolság tekintetében a világ egyik leghosszabb járata lesz, de a technológiai fejlesztéseknek és a pontos tervezésnek köszönhetően az utazók a lehető legrövidebb idő alatt juthatnak el vele célállomásukra - olvasható a légitársaság közleményében.

A légitársaság március 1-jén indítja el az első Dubajt Auckland-del összekötő non-stop járatát, ami az Emirates 39 európai, illetve 38 afrikai és öbölmenti állomását köti össze Új-Zélanddal, mindössze egy dubaji átszállással. Az útvonalon egy Boeing 777-22LR-t üzemeltet majd a légitársaság, ami kevesebb mint 16 óra alatt fogja megtenni az Emirátusok–Új-Zéland távolságot, és 17 óra 15 perc alatt a visszautat.

Az Emirates az ígéretek szerint rugalmasan módosítható útvonalakkal, a hátszél erejének kihasználásával és az ellenszél elkerülésével csökkenti a repülőgép levegőben töltött idejét. Ezzel, illetve az ausztráliai köztes megálló kiiktatásával, akár 3 órával rövidebb idő alatt képes teljesíteni a légitársaság a Dubaj és Auckland közötti távot. Ezáltal – összhangban az Emirates környezettudatos működéssel kapcsolatos céljaival –, csökken az üzemanyag-felhasználás is.

Fotó: Emirates

De nem az Emiratesnek van egyedül ilyen nagy távolságot repülő járata. Nemrég írtunk arról, hogy a Qatar Airways a világ tényleg leghosszabb járatát készül beindítani, bár pontos dátumot még sehol nem lehet olvasni erről. A gép Dohából az új-zélandi Aucklandba repül majd és több mint 14 530 kilométert tesz meg leszállás nélkül. A 18 és fél órás hosszú repülőút rekordernek számít majd a leghosszabb légi járatok között.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek