Megint lehet közvetlen járatunk az USA-ba

Szijjártó Péter hétfői, a texasi gazdasági élet szereplőivel folytatott megbeszélésén ugyanis arról is szó volt, hogy újraindulnak a közvetlen légijáratok a két ország között.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfői tárgyalásán a texasi gazdasági élet szereplőivel, potenciális magyarországi beruházókkal találkozott. A programjai között szerepelt az American Airlines vezetőivel tartott megbeszélés: várhatóan újraindulnak ugyanis a közvetlen légijáratok a két ország között.

"Magyarország kifejezetten előnyös helyzetben van - hangsúlyozta az MTI-nek Szijjártó Péter -, mert a turisztikai ágazata kifejezetten dinamikusan fejlődik." Tavaly 265 ezer amerikai szállt m eg Magyarországon, évente 600 ezer ember veszi igénybe a Magyarország és Észak-Amerika közötti légijáratokat. Például a kanadai Torontó és Montreal, valamint Budapest közötti repülőjáratok kihasználtsága 92 százalékos, amely tény szintén jelzi az igényt a közvetlen légiforgalomra az észak-amerikai kontinenssel.

Az American Airlines 2011 áprilisában nyitotta meg Budapest-New York járatát, amely a téli menetrendig üzemelt. A légitársaság 2012. júniusában tervezte a járat újraindítását, azonban később ezt visszavonták - teszi hozzá az Airportal.hu.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek