A Wizz Air szállítja a legtöbb utast Ferihegyre

A repülőtér utasainak száma júliusban, augusztusban és szeptemberben is meghaladta a havi egymillió főt. A legnagyobb forgalmat a Wizz Air bonyolítja.

Július-augusztus-szeptemberben, vagyis a nagy nyári utazási csúcsforgalomban összesen 3 184 642 utasa volt a Budapest Airportnak. Ilyen nagy utaslétszám még egyszer sem fordult elő a fővárosi repülőtér életében, méghozzá úgy, hogy mind a három nyaralási hónapban meghaladta az utasok létszáma a havi egymilliót, áll a Budapest Airport közleményében.

Szeptemberben is folytatódott a növekedés, a kilencedik hónapban 1 017 506 utas érkezett és indult Budapestről.

Fotó: Budapest Airport

A forgalom bővülése már az elmúlt év vége óta tart, azonban a nyári hónapokban rendre kétszámjegyű volt a növekedés – az előző év hasonló időszakához képest. Szeptemberben a forgalom-növekedés már 16,2 %-kal haladta meg a 2014. szeptemberi forgalmat és kiemelkedően vezeti a Közép-Kelet Európában mért légiforgalmi statisztikákat. Mind a három nyári hónapban mintegy 140 000 fővel több utasa volt a repülőtérnek, mint egy éve.

A légitársaságok között a Wizz Air bonyolította le a legnagyobb forgalmat, amelynek jelenleg kilenc repülőgépe állomásozik Budapesten. A sorrendben második a Ryanair, őket követi a német Lufthansa, majd az easyJet, a Norwegian, a Germanwings, a KLM, az Air France és a British Airways.

A forgalom-növekedésben jelentős szerepet játszottak a hosszútávú járatok is, amelynek révén idén nyáron Budapestről közvetlenül volt elérhető Torontó, Dubaj, Peking és Doha. A küldő városok statisztikáját továbbra is London vezeti, behozhatatlan előnnyel, hiszen a brit főváros négy repülőteréről (Heathrow, Luton, Gatwick és Stanstead) összesen öt légitársaság (Wizz Air, British Airways, easyJet, Ryanair és Norwegian) szállít utasokat, szeptemberben majdnem 120 000 embert. A küldő városok sorrendjében második Párizs, utána Brüsszel, Frankfurt, Isztambul, Róma, Amszterdam, München, Milánó és Moszkva a sorrend.

„A budapesti repülőtér történetében még sohasem volt ennyire erős a nyári forgalom, ami mutatja, hogy a magyar főváros és Magyarország egyike a legkedveltebb idegenforgalmi célpontoknak a régióban. A kedvező gazdasági környezet pedig arra ösztönzi a magyar utazókat, hogy egyre többen érjék el repülőgéppel nyári pihenésük választott helyszínét." – hangsúlyozta Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek