WC-ajtónak hitte a gép ajtaját, eltiltották a repüléstől

Legalábbis a KLM járataira biztosan nem szállhat fel öt évig az a skót férfi, aki azt hitte, a WC-ajtó kilincsét fogja kezével.

"Próbáltam elmagyarázni, hogy ez egy szerencsétlen félreértés. De a rendőrök jöttek és letartóztattak. Nagyon nem voltak barátságosak" - nyilatkozta James Gray, akit a személyzet azzal vádolt, hogy 9100 méteres magasságban próbálta kinyitni a repülőgép ajtaját.

Az eset a KLM Edinburgh-ből Amszterdamba tartó járatán történt, de Gray szerint egyáltalán nem úgy, ahogy azt a légiutas kísérők elmondták. Szerinte mindössze annyi történt, hogy véletlenül összekeverte a mosdó ajtaját a repülőgép ajtajával, de erre gyorsan rájött, amikor véletlen megérintette annak kilincsét. A személyzet ekkor azonnal felszólította, hogy mostantól maradjon a helyén, mert amint leszáll a gép, a rendőrök le fogják tartóztatni. Így is történt, a Skóciából származó férfit a Schipholi repülőtérre való megérkezés után a rendőrök bilincsben vezették el, egy amszterdami városközpontban található rendőrörsön töltötte az éjszakát, majd 600 euróra büntették.

Amikor a balul elsült éjszaka után haza akart repülni az érvényes, visszaútra is szóló jegyével, a KLM légitársaság személyzete nem engedte fel a férfit a gépre, és közölték vele, öt évig nem is repülhet a légitársasággal. A férfinél mindössze 750 euró volt, amit az amszterdami kiruccanására vitt magával, de végül egy barátja segített neki egy másik légicég járatára jegyet venni.

"Megértem, és tisztában vagyok a helyzet súlyosságával" - mondta Gray a brit Telegraph lapnak miközben hozzátette, hogy nem tudja mi vár még rá az incidenssel kapcsolatban, csak azt, hogy soha eszébe sem jutna kinyitni egy repülőgép ajtaját.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek